Gyopáros Alpár: 1-3 millió forintra pályázhatnak falusi kisboltok
Falusi kisboltok 1-3 millió forintos támogatásra pályázhatnak – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

MTI/Soós Lajos
Gyopáros Alpár közölte, hogy az összeg egyszer nyerhető el. A támogatás 100 százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá – emelte ki.
Az elnyert összeget alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja – mondta.
A kormánybiztos kijelentette: néhány hete a kabinet úgy döntött, hogy újabb mentőövet dob a falvakban működő kisboltoknak. Az orosz-ukrán háború, amelyre az Európai Unió rossz, szankciós válaszokat adott, gazdasági kihívás és energetikai veszélyhelyzet elé állította Magyarországot, az ebből fakadó károk pedig fokozottan sújtják az egyébként is tőkeszegény kisboltokat – hangoztatta Gyopáros Alpár.
A működési támogatásra mindazon üzlettulajdonosok pályázhatnak, akik 2000-nél kevesebb lakosú településen működtetnek olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek.
A támogatott időszak egyéves: 2022. augusztus 1-jétől 2023. július 31-éig tart.
Noha a pályázati felhívás már csütörtöktől megismerhető, a benyújtási időszak csupán jövőre indul: január 12-étől 31-éig lehet majd beadni a pályázatokat – közölte a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár jelezte, hogy a részleteket a kormány, a Magyar falu program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján is meg lehet tekinteni.
Azt mondta, hogy a kisboltok, különösen a falvakban, „finoman fogalmazva is versenyhátrányban vannak” a multinacionális kereskedelmi hálózatokkal szemben, immár évtizedek óta. Ezeket a kisboltokat jellemzően családi vállalkozások vagy kiscégek üzemeltetik – tette hozzá.
A kormánybiztos emlékeztetett: a koronavírus-járvány okozta károk enyhítéséért már tavaly segítséget kínáltak a falusi kisboltoknak. A 60-70 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás segítségével fel lehetett újítani az üzleteket, gépeket, sőt akár ingatlanokat is lehetett vásárolni, ezenkívül bértámogatást adtak – sorolta.
Kiemelte: 1450 nyertes pályázatot hirdettek, ezen belül 100 győztes olyan településen nyitott kisboltot, ahol akár évtizedek óta nem működött hasonló.
Ez a korábbi program éppen a megvalósulási szakaszánál tartott, amikor „közbeszólt” az orosz-ukrán háború. Ezért döntött a kormány egy új támogatási rendszerről – mondta Gyopáros Alpár.
mti
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés júniusban
2025 júniusában az ipari termelés volumene 4,9 százalékkal elmaradt az…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Továbbra is visszafogott az ipar teljesítménye
Az ipar továbbra is gyenge számokat produkál: júniusban az ipari…
Tovább olvasom >Több oldalról érkezik segítség a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartóknak
Elkötelezett a kormány a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >