Gyopáros: a sok nyertes pályázó igazolja a Magyar falu program sikerét
A sok pályázó és a sok nyertes igazolja a Magyar falu program sikerét, illetve azt, hogy valós igényekhez igazodó pályázatok jelentek meg a program keretében – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Veszprém megyei Bakonynánán tartott sajtótájékoztatóján.
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy az első pályázati kiírásokat megelőzően végigjárták az országot, több mint négyezer emberrel, településvezetőkkel, jegyzőkkel egyeztettek. „A falvak tulajdonképpen maguknak írták ki a pályázatokat, javaslataikhoz társultak később források” – fogalmazott.
A kormánybiztos elmondta, hogy idén 18, a helyi életminőség javítását célzó intézkedés szerepel a programban, négy már lezárult: egyházi és önkormányzati közösségi terek felújítására, valamint orvosi rendelők felújítására és orvosi eszközbeszerzésre nyertek a települések.
Gyopáros Alpár megemlítette, hogy csak Veszprém megyében több mint száz nyertes pályázó van, megközelítőleg egymilliárd forintnyi fejlesztésre nyertek forrást.
A kormánybiztos közölte, hogy Bakonynána két pályázata már sikerrel lezárult. Egyrészt orvosi eszközökkel szerelik fel a nemrégiben felújított orvosi rendelőt, továbbá a település közösségi terét fejlesztik.
Gyopáros Alpár beszélt a „falusi útalapról” is, amely a falvakat városokkal vagy falvakkal összekötő hazai mellékúthálózat felújítását célozza. Idén 50 milliárd forintos a keret és több mint 400 kilométernyi út újul meg, míg a jövő évi költségvetésben ugyanekkora forrás lesz, tehát két év alatt 700-900 kilométer út újulhat meg – tette hozzá.
A kormánybiztos kérdésre elmondta, hogy jövőre is negyvenmilliárd forintos lesz a falusi életminőséget javító pályázati keret.
Ovádi Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő közölte, hogy választókerületében Veszprém mellett 24 település van, közülük a Magyar falu programban 16 nyert több mint 200 millió forintot. Ezek a települések nem tudnának önerőből ekkora összegű fejlesztéseket megvalósítani – jegyezte meg.
Bierbaum Adrienn (független) polgármester arról beszélt, hogy a Magyar falu program végre valóban a kistelepülések igényeihez igazodik, ezt mutatja két nyertes pályázatuk is. Jelezte, hogy a programban szereplő falusi CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) pozitív hatásai máris érezhetők: évek óta nem épültek új házak Bakonynánán, most azonban megindultak az építkezések, s főleg fiatalok költöznek a faluba. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?
A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező…
Tovább olvasom >Továbbra is kapnak támogatást a kisboltok és kiskocsmák
Fókuszban a vidék Magyarországa, a kormány a Magyar Falu Program…
Tovább olvasom >Már 1500 milliárd forint értékben hirdettünk pályázatot az agrárium fejlesztésére
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >