Gyöngyösön lesz a 20. Magyar Borok Útja Rali befutója
A mátrai borvidék központjában, Gyöngyös főterén kerül sor a jövő péntektől vasárnapig tartó, jubileumi, 20. Magyar Borok Útja Rali befutójára és eredményhirdetésére.
Regőci Attila, a verseny alapítója és társelnöke az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a rali résztvevői augusztus 28-án, pénteken reggel fél 8-tól startolnak el Budapesten, a városligeti Olof Palme sétányon, ahol ez alkalomból rajtrácsokat is kialakítanak majd. Az indulók az első nap 470 , a másodikon 350, a harmadikon pedig 60 kilométert teljesítenek, miközben sorrendben a tokaji, az egri és a mátrai borvidéket járják be. Útjuk során 18 pincészetet látogatnak meg, s ezalatt 20 különböző feladatot kell megoldaniuk, amelyek egyrészt ügyességiek lesznek, másfelől a résztvevők közlekedésbiztonsági, illetve boros tudásszintjét mérik fel.
A rali augusztus 30-án, vasárnap délután Gyöngyösön zárul, ahol a szervezők koncertekkel, borkóstolóval, valamint meglepetésekkel várják a célba érkezőket.
Megay Róbert Péter, a szervező bizottság társelnöke elmondta, hogy az autóipar képviselői 35 gépjárművet bocsátnak a rali résztvevői számára. Összesen száz páros áll rajthoz, köztük ismert politikusok, üzletemberek és a média képviselői. A fővédnök Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ezúttal az indulók között is feltűnik majd, mégpedig Gál Péter eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárral egy autóban. Rajtuk kívül elindul még többek között Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, valamint Hajas László mesterfodrász is.
Komáromi Endre nyugalmazott rendőrezredes, a rali biztonsági főnöke ismét felhívta a figyelmet arra, hogy minden reggel megszondáztatják a résztvevőket, és több alkalommal végeznek majd sebességellenőrzést.
A tombola és borárverés bevételéből ezúttal az első Magyar Borok Útja Rali győztesének, a betegséggel küzdő Fehér György újságírónak a gyógykezelését támogatják. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult a szekszárdi szüret: Irsai már a pincében, jön a rozé-alap
A szekszárdi borvidéken idén is korábban, már augusztus elején megkezdődött…
Tovább olvasom >„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >Lengyel nagyvállalat vásárolta fel a legnagyobb moldovai borexportőrt
A lengyel Maspex felvásárolta a legnagyobb moldovai borexportőrt, a Purcari…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >Exportpiacra alapozott bővülést tervez az SZ. Variáns
Exportpiacra alapozott bővülést tervez a prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.…
Tovább olvasom >