Gyógyszerautomatákat telepít amerikai orvosi rendelőkbe az Amazon Pharmacy
Az Amazon Pharmacy új automatákat vezetett be, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek közvetlenül az orvosi vizsgálat után perceken belül kiválthassák receptjeiket.
A szolgáltatás elsőként a One Medical rendelőiben indult el Los Angelesben, és 2025 decemberétől a város több pontján – például Downtown LA, West LA, Beverly Hills, Long Beach és West Hollywood – is elérhető lesz.
Mint azt Hannah McClellan, az Amazon Pharmacy operatív alelnöke elmondta, a vállalat úgy tudja, hogy ha a betegeknek külön kitérőt kell tennie a gyógyszertárba, sok recept sosem kerül kiváltásra. Azzal, hogy a gyógyszertár a rendelőbe kerül beállításra, megszűnik egy fontos akadály, és a kezelés azonnal elkezdődhet – számolt be a Retail Customer Experience a vállalat közleményéből idézve.
A betegek az Amazon alkalmazásban rendelhetik meg gyógyszereiket, ahol kiválaszthatják az automatás átvételt. A készítmények néhány percen belül átvehetők, és szükség esetén videós vagy telefonos konzultáció is elérhető az Amazon Pharmacy engedéllyel rendelkező gyógyszerészeivel.
Dr. Andrew Diamond, a One Medical orvosigazgatója szerint a késlekedés a gyógyszerszedés megkezdésében komolyan befolyásolhatja a kezelés eredményességét és az, hogy a páciens már a rendelőből kilépve kézhez kapja a gyógyszerét – különösen sürgős esetekben, mint például fertőzések – valódi előnyt jelent az ellátásban.
Kapcsolódó cikkeink
Zene formálta ízvilág: zseniális marketinghumbug
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagyléptékű terjeszkedésbe kezd az Aldi US
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Alkoholmentes sört vezetett be a Constellation Brands az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

