Gyerekkórház felújítását támogatja a Nestlé
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szobái, folyosói, közös helyiségei, valamint vizes blokkjai is megújulnak jövő nyárra a Nestlé Hungária 20 millió forintos támogatásából. A jövőre harmincéves vállalat két telephelyen is jelen van a megyében: Diósgyőrben és Szerencsen összesen 900 embernek ad munkát.
Jövőre ünnepli harmincéves magyarországi jelenlétét a Nestlé, amely a Nestlé az Egészséges Gyerekekért program keretében célzott kutatásokkal, termékfejlesztéssel, oktatással, széleskörű tájékoztatással és innovatív megoldásokkal szeretné 2030-ig 50 millió gyermek életét egészségesebbé tenni világszerte. A globális vállalás mellett ugyanannyira fontos a helyi közösségek támogatása is, különösen most a világjárvány elleni küzdelemben, ezért a Nestlé Hungária 20 millió forintot adományoz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekrehabilitációs Osztályának, amelyből megújulhatnak a részleg szobái, folyosói, közös helyiségei és vizes blokkjai jövő nyárra.
„Egészen kivételes az a teljesítmény, amelyet a pandémia elleni harcban nyújtanak az egészségügyi intézmények, azonban nem feledkezhetünk meg a kórházak azon részlegeiről sem, amelyek normál körülmények között is emberfelettit teljesítenek” – mondta Hélène Kovalevsky, a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetője, aki szerint az üzleti szereplőknek – különösen azoknak, amelyek kevésbé vannak kitéve a járvány okozta visszaesésnek – kötelességük, hogy segítsenek, ha tehetik.
„Nagyon örülünk a támogatásnak, mert a rehabilitáció legtöbbször már az alapbetegség terápiával párhuzamosan megkezdődik, és nagyon fontos, hogy olyan közegben történjen, amely hozzásegíti a gyerekeket ahhoz, hogy az eredményes kezelés végén gyógyultan távozzanak, és minél könnyebben tudjanak visszailleszkedni eredeti élethelyzetükbe” – hangsúlyozta dr. Hauser Péter, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ intézetvezető főorvosa.
„Személyes öröm számomra, hogy a magunk eszközeivel hozzájárulhatunk a kórházban ápolt gyerekek jólétéhez, ahhoz, hogy minél kellemesebb környezetben történjen a rehabilitáció, mindez ráadásul tökéletesen illeszkedik cégünk közös értékteremtési tevékenységébe, amelyben az egészség és az egymásra figyelés hagyományosan meghatározó” – tette hozzá Hélène Kovalevsky.
Kapcsolódó cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Hatezren vettek részt az Etesd az Eszed program Fenntarthatósági Kihívásában
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >