Gyenge közepes volt a tavalyi méztermés
A méhészek számára gyenge-közepes termésű év volt a tavalyi esztendő
Az aszályos tavasz rányomta bélyegét az egész év eredményeire. A rövid gyökérzetű, lágyszárú növények – például a repce, a selyemkóró, a napraforgó – szinte semmit sem mézeltek. Az akác viszont mélyre hatoló gyökérzetének köszönhetően nem sínylette meg a szárazságot, sok mézet adott – közölte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Az elmúlt öt év során, a tavalyi export mennyisége volt a legkisebb, mindössze 15400 tonna méz hagyta el az országot a 2008-as mintegy 25500 tonnával szemben. A méz felvásárlási ára – a kisebb termésnek köszönhetően – tavaly magasabb volt, mint előző évben. A friss pergetésű mézek megjelenésétől kezdve – a múlt év májusától – egészen mostanáig, stabil maradt a felvásárlási ár, ami még sohasem fordult elő Magyarországon. Ehhez hozzátartozik, hogy a méhészek nem egyszerre dömpingszerűen, hanem szakaszosan értékesítették mézüket. A virágmézért kilogrammonként hatszáz forintot, az akácmézért nyolcszáz forintot fizetnek a nagybani felvásárlók. Üvegbe csomagolva, azaz közvetlen értékesítésnél, még ennél is magasabb az ára.
MTI A fogyasztásban a méz árának emelkedése nem érződött, hiszen továbbra is nőtt a méz iránti kereslet Magyarországon. Az egy főre jutó éves mézfogyasztás már meghaladta a fél kilogrammot, amely azonban még mindig alacsonyabb 0,7 kilogrammos uniós átlagnál. A valós keresleti-kínálati viszonyokhoz igazodó világpiaci mézár magas, jelenleg három dollár körül van kilogrammonként. A bizonytalan eredetű és minőségű mézek ára – amelyek főleg az ázsiai térségből származnak – 1,2-1,5 dollár körül ingadozik.
A magyar méztermés nyolcvan százaléka exportra jut. A magyar méz a drágább kategóriába tartozik. Hazánk tavaly négyszázhatvan tonna mézet importált, ami jelentős csökkenés a korábbi évekhez képest; volt amikor kivitelünk a háromezer tonnát is elérte. A tavalyi a mennyiség megfelel a kilencvenes évek szintjének – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >