Gyenge két év vár a világgazdaságra Kína és a feltörekvő gazdaságok miatt

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 11. 13:16

Várhatóan lanyha növekedési lendület jellemzi majd a következő két évben a világgazdaságot, amelyre egyre nagyobb terhet ró Kína és a többi nagy feltörekvő gazdaság lassulása – jósolta kedden Londonban ismertetett negyedéves globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.

Fold-terkep

A nemzetközi hitelminősítő közölte: várakozása szerint a világ legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságai, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport átlagos éves növekedési üteme a 2015-2017-es időszakban 2,8 százalék lesz.

A Moody's kiemeli, hogy a világgazdasági teljesítmény zömét adó G20-gazdaságok hazai összterméke (GDP) a globális pénzügyi válság előtti öt évben évente átlagosan 3,8 százalékkal bővült.

A cég a kínai gazdaság növekedésének folyamatos lassulásával számol. Előrejelzése szerint a kínai GDP növekedési üteme már az idén sem éri el a 7 százalékot, jövőre pedig 6,3 százalék, 2017-ben 6,1 százalék lesz.

A Moody's számításai szerint a 2015-2017-es időszakban a feltörekvő térség hozzájárulása a G20-csoport egészének GDP-növekedéséhez a legalacsonyabb arányú lesz a 2000-es évek eleje óta. A tartósan alacsony nyersanyagárak és a lanyha globális növekedés kombinációja világszerte fenntartja a dezinflációs nyomást, ezzel hátráltatja az adósságleépítés folyamatát – áll a hitelminősítő keddi előrejelzésében.

A Moody's elemzői szerint a világgazdasági kilátásokra a fő kockázatot az jelentené, ha a kínai gazdaság lassulásának a vártnál is nagyobb globális átgyűrűző hatásai lennének. Ebben az esetben ugyanis a fejlett ipari térség sem tehetne túl sokat a globális növekedés élénkítéséért, mivel e gazdaságok költségvetési és monetáris politikájának mozgástere is korlátozott – hangsúlyozzák a Moody's szakértői.

A kínai gazdaság lassulásának globális kockázataira más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays negyedik negyedéves felmérésében kimutatta, hogy a globális ügyfélkörébe tartozó intézményi befektetők legnagyobb egyedi csoportja, 36 százaléka a következő tizenkét hónap fő kockázatának a kínai gazdaság megtorpanását tartja.

Arra a kérdésre, hogy a világgazdaság legnagyobb erőközpontjai közül hol várható a legnagyobb eséllyel negatív növekedési meglepetés, a Barclays vizsgálatába bevont 651 befektetési társaság 35 százaléka szintén Kínát jelölte meg; ez is a legnagyobb egyedi véleménycsoport volt a teljes mintán belül.

A Barclays intézményi befektetési ügyfelei közül a legtöbben – 45 százalék – alapeseti előrejelzésként 6-6,5 százalékos növekedéssel számolnak a kínai gazdaságban a következő egy évben, de egy szignifikáns kisebbség – csaknem 25 százalék – 5-6 százalékos, a vizsgálatba bevont intézményi befektetők 5 százaléka pedig 5 százaléknál is lassabb kínai GDP-bővülést valószínűsített jövőre.

Ilyen mértékű megtorpanással számoló sokkhelyzeti forgatókönyvet a Fitch Ratings is kidolgozott legújabb negyedéves globális előrejelzésében.

A nemzetközi hitelminősítő e sokkhelyzeti szimulációja azt a lehetőséget modellezte, hogy a reálgazdasági hitelellátás megroppanása nyomán összeomlásszerűen zuhanni kezdene a beruházások értéke a kínai állami és a magánszektorban egyaránt, és ennek következtében a kínai gazdaság jövőre mindössze 2,7 százalékkal, 2017-ben 3,6 százalékkal növekedne.

A Fitch elemzőinek számításai szerint e forgatókönyv megvalósulása Japánban például 2016-ban és 2017-ben is egész éves recessziót okozna, 1 százalékos, illetve 0,9 százalékos GDP-visszaeséssel. Ez a Fitch alapeseti előrejelzésénél 2,4, illetve 3,6 százalékponttal rosszabb japán teljesítményt jelentene. Az amerikai gazdaság 1,6, illetve 1,7 százalékkal növekedne 2016-ban és 2017-ben, 0,9, illetve 1,5 százalékponttal elmaradva a Fitch Ratings alapeseti előrejelzésében szereplő ütemtől. (MTI, Kertész Róbert)

Kapcsolódó cikkeink