Gyenge forgalom a Balatonon

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 28. 00:01

A dél-balatoni élelmiszer-kiskereskedők 15-20, a vendéglátósok 20-30, a parti sütödések 30-50 százalékos forgalomcsökkenésről számoltak be az idei balatoni előszezonban a tavalyi adatokhoz képest.

A 20. jubileumi szezonra készülő Palace Dance Clubban (Siófok) tartott rendhagyó sajtótájékoztatón a KISOSZ, a Siófoki Fürdőegylet, valamint a Palace számolt be a balatoni előszezonra vonatkozó tapasztalatairól, illetve az idei szezonnal kapcsolatos várakozásairól, terveikről.
Kertész Rezső, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) társelnöke  szerint 2297 kiskereskedőt tartanak számon a dél-balatoni térségben, akik közül mintegy száz vállalkozásnál végzett felmérést a szakmai szervezet. A tapasztalatok szerint a jelentős előszezoni forgalomcsökkenés ellenére optimisták a vendéglátósok és kiskereskedők, hogy főszezon még sokat enyhíthet az eddigi veszteségeken. "Ehhez szükség lenne arra, hogy a hazai turisták mellénk álljanak, előnybe részesítve a kiskereskedőket, kisvállalkozásokat a vásárlásaik során, illetve a szolgáltatások igénybevételénél" – fogalmazott a szakmai érdekképviseleti szervezet vezetője.
Kertész Rezső szólt arról is, hogy a Balaton körül 500-600 üdülési csekk elfogadóhelyet tartanak számon. Vállalkozások százai szeretnének még elfogadóhelyekké válni, de sok az elutasítás. Harminc somogyi vállalkozás a KISOSZ segítségét kérte fel ahhoz, hogy elfogadóhellyé válhasson, kérvényükhöz a megyei közgyűlés is támogatását adta a közelmúltban – írja a Privatbankar.hu.




Kapcsolódó cikkeink