GVH: megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a „Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben, a versenyhatóság gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat.

Fotó: alamy.com
A GVH hétfői közleménye szerint azzal a gyanúval indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Douglas-szal szemben, hogy a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
A vállalkozás kedvezményt hirdető akciói során azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy akár 30-70 százalékos kedvezményre is szert tehetnek, annak ellenére, hogy az érintett termékek valószínűsíthetően egyáltalán nem voltak elérhetőek a maximális kedvezménnyel.
A cég akciótartási gyakorlatában emellett olyan rendszerszintű hiányosságok lehetnek, amelyek eredményeként az egyes promóciókban akciósnak hirdetett termékek száma nagyarányú a nem akciós termékekéhez képest, az akciós időszak pedig hosszabb az akció nélküli időszaknál. Ezek a gyakorlatok megnehezíthetik a fogyasztók tájékozott döntéshozatalát – jelezte a versenyhivatal.
A GVH azt is észlelte, hogy a Douglas a mobil applikációjában és a weboldalán a „Douglas Exkluzív” és 2025 őszéig a „Douglas Online Exkluzív” címkékkel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy az adott termékek csak nála kaphatóak, ez azonban a termékek jelentős részére nem igaz. A vállalkozás így valószínűsíthetően nem az elvárható szakmai gondosággal járt el az állítások valóságtartalmának ellenőrzésekor – írta közleményében a versenyhatóság.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – emelte ki a GVH.
Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 352 millió forintra bírságolta a One Magyarország Zrt.-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: továbbra is gyenge a kiskereskedelmi dinamika, a fordulat még várat magára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,5, az előző havit 0,1 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább zuhant decemberben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

