GVH: meghaladta a 4,1 milliárdot a versenyhatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke az első félévben
A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.

Kép: gvh.hu
A versenyhivatal honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a GVH idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg, a kiszabott hatósági bírságok kétharmada ebben a körben született.
A fogyasztóvédelmi ügyek kapcsán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fellépést emelték ki, a pandémiával összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak összesen csaknem 220 millió forint bírságot kellett fizetniük az év első felében.
Jelentős volt emellett a fogyasztói jólétet növelő és a hazai gazdaságot erősítő vállalások értéke. A GVH kiemelte, hogy milliárdos nagyságrendű az az összeg is, amelyet a cégek együttműködésükkel takarítottak meg a versenyhatósági eljárások során. Együttműködéssel ugyanis jelentős mértékben csökkenthető, vagy akár el is kerülhető a kiszabható bírság, az első félévben így 18 vállalkozás összesen mintegy 1,5 milliárd forint bírságkedvezményt ért el.
A versenyhivatalhoz 2021 első félévében érkezett összefonódás-bejelentések száma jelentősen emelkedett, 40 százalékkal nőtt a fúziók száma 2020 azonos időszakához képest.
A közlemény idézi Rigó Csaba Balázst, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, aki elmondta: a nemzeti versenyhatóság az év első felében is kihasználta a törvény által biztosított teljes felügyeleti eszközrendszerét. Előzetes bírói engedélyek alapján a GVH munkatársai huszonhárom vállalkozásnál folytattak rajtaütéseket, összesen 10 terrabájt mennyiségű adatot foglaltak le és dolgoztak fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Shein ellen indított közös vizsgálatot az Európai Unió – súlyos fogyasztóvédelmi aggályok merültek fel
Közösen indított eljárást a kínai Shein webáruház ellen az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >