GVH: már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben
Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában – közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
Kiemelték, hogy az Árfigyelő pontosan, naprakészen megmutatja az árak változását, így azok csökkenését is. A rendszer adatai szerint az árrésstop hatálya alá tartozó, alapvető élelmiszerek nagy többségének csökkentek az árai az elmúlt több mint egy hétben.
A lezajlott társadalmi egyeztetést követően bekerültek az Árfigyelőbe egyebek mellett különböző húsfélék és hentesáruk, halak, tejtermékek, valamint a rizs, a zsemle, a kakaópor és az őrölt kávé is
– közölték.
A termékkategóriák bővítése mellett az online Árfigyelő kényelmi funkciói is segítik a vásárlókat a GVH tájékoztatója szerint.
A rendszerben elérhető szabadon összeállítható bevásárlólista, illetve a térképes boltszűrő használatával a családok a húsvét előtti időszakban tervezett nagybevásárlások során is pénzt, illetve időt spórolhatnak meg.
Ehhez járul hozzá az is, hogy az árrésstop intézkedés március 17-i hatályba lépése óta az érintett 30 termékkategória nagy többségében csökkentek az árak az online Árfigyelő adatai szerint. Több alapvető élelmiszer esetében 30-40 százalékkal, illetve egyes termékek esetében több mint 50 százalékkal – közölték.
A GVH folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve az élelmiszer-kereskedelem szereplőinek piaci magatartását a magyar fogyasztók védelme érdekében.
A nemzeti versenyhatóság arra is nagy figyelmet fordít, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között. A GVH jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben, tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával – írták.
Kapcsolódó cikkeink
A GVH 352 millió forintra bírságolta a One Magyarország Zrt.-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH összesen 22 millió forint bírságot szabott ki a Rondogo honlapot működtető cseh cégre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

