GVH: Indokolt a versenytörvény egyes módosításainak halasztása
A Gazdaság Versenyhivatal (GVH) egyetért a versenytörvény egyes tervezett módosításainak elhalasztásával. A GVH elnöke a széleskörű szakmai konzultáció lefolytatása érdekében versenypártolási munkacsoport létrehozását kezdeményezte, annak érdekében, hogy a minden érintett számára megnyugtató garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésekbe.
2024. április 2-án nyújtotta be a Kormány az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely számos ponton tervezte módosítani a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényt (Tpvt.), a versenytörvényt is. A beterjesztett törvényjavaslat, többek között német minta alapján, tartalmazta az alapvető jelentőségű vállalkozásra vonatkozó rendelkezés bevezetését, amely preventív megközelítéssel segítheti a GVH gyors és hatékony beavatkozását versenytorzítás esetén.
A GVH elnöke a Kossuth Rádió április 5-i adásában felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti versenyhatóság minden esetben az érintett piacok szereplőivel együttműködve, széles körű konzultáció alapján alakítja ki a jogalkalmazói gyakorlatát, amelyet aztán közleményben tesz közzé.
Rigó Csaba Balázs az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának mai ülésén elhangzottakra reagálva rámutatott:
„a Gazdasági Versenyhivatal minden esetben a lehető legszélesebb körű szakmai konszenzusra törekszik a tevékenységét meghatározó jogszabályokról, illetve azok gyakorlati alkalmazásáról. A versenytörvény egyes tervezett módosításairól indokolt a további, széleskörű szakmai konzultáció azért, hogy a minden érintett számára megnyugtató, megfelelő garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésbe. Hozzátette: „a Versenyhivatalra eddig is számíthattak a magyar emberek és vállalkozások és ez a jövőben sem lesz másként. A GVH sosem élt vissza a hatásköreivel és a joggal.”
A GVH elnöke a széleskörű szakmai konzultáció lefolytatása érdekében versenypártolási munkacsoport létrehozását kezdeményezte, az érintett jogalkotók, szaktárcák, illetve az érintett piaci szereplők, vállalkozások és képviselőik bevonásával. A szakmai konzultációk rövidesen megkezdődhetnek.
Kapcsolódó cikkeink
Veszteségbe fordult a friss tej értékesítése – rávilágított a GVH grafikonja
A magyar kiskereskedelem egy újabb, eddig kevésbé reflektorfényben lévő problémája…
Tovább olvasom >Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).…
Tovább olvasom >Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >