GVH-elnök: Kulcskérdés a mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása
„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.
„Az Európai Unió előtt álló kihívások nagyobbak, mint valaha. Közös szakmai erőfeszítésekkel és kölcsönösen előnyös együttműködésekkel lehet igazi fejlődést elérni.”
– emelte ki megnyitó előadásában Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.
Az Európai Versenynapot 2000 óta, félévente rendezik meg, hagyományosan az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő ország versenyhatóságának szervezésében. A GVH sorban az 50. alkalommal rendezte meg a neves eseményt, a magyar uniós elnökség hivatalos programjaként, Budapesten. A nemzetközi konferencián közel 30 ország, mintegy 200 szakértője és versenypolitikai döntéshozója vett részt, köztük olyan elismert előadók is, mint Natalie Harsdorf az Osztrák Versenyhatóság elnöke, illetve Benoît Cœuré a Francia Versenyhatóság elnöke.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hangsúlyozta:
„Az Európai Unió és az egyes tagállamok versenyképességének az erősítése kulcskérdés a kontinensünk gazdasági és társadalmi kilátásai szempontjából, mert az EU lemaradt a nagy riválisokhoz képest.” Hozzátette: „Ebben a proaktív versenyhatósági fellépésnek is fontos szerepe lesz a jövőben.”
A magyar uniós elnökség egyik fontos célkitűzése, a bővítéspolitika támogatásának jegyében a GVH – a 27 uniós tagállam mellett – meghívta az 50. Európai Versenynapra az európai uniós csatlakozás különböző fázisában lévő, további 8 ország versenyhatóságát is.
A nemzetközi rendezvény három fő témakörét a versenyképesség, a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolata, a digitális piacokról szóló szabályozás (Digital Markets Act – DMA) alkalmazásának tapasztalatai és a mesterséges intelligencia előretöréséből következő lehetőségek és kihívások adták. A GVH – a konferenciához időzítve – október 21-én tette közzé a piacelemzését a mesterséges intelligenciáról, melyben a technológia piaci versenyre és a fogyasztókra gyakorolt hatásait vizsgálta.
Rigó Csaba Balázs a mesterséges intelligenciával kapcsolatban hangsúlyozta:
„A mesterséges intelligencia hosszútávon hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez is. Kulcsfontosságú, hogy a kis- és középvállalkozások a lehető leghamarabb megismerkedjenek a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel és felkészüljenek annak alkalmazására. Ezzel előzhetjük meg, hogy a technológia fejlődése a piacok koncentrálódásához vezessen.”
– húzta alá a GVH elnöke.
A GVH a konferencia nyitó panelbeszélgetésének keretében bemutatta a Versenytükör könyvek szakkönyv-sorozatának legújabb, „Twenty Years of EU Competition Law in Hungary” című kötetet is. A könyv átfogóan vizsgálja az európai versenyjog és versenypolitika fejlődését Magyarországon, valamint ezek hatását a nemzeti jogalkotásra és jogalkalmazásra.
Kapcsolódó cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Feketelistán a zöldre festés?
A greenwashing (magyarul: zöldre festés) során környezetbarátabbnak állítanak be egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >