GVH: átláthatóbban fog akciózni az Answear ruházati webáruház
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Answear ruházati webáruházat működtető lengyel cég vállalásainak elfogadásával zárta le eljárását, az áruház átláthatóbban fog akciózni – közölte a versenyhatóság pénteken.
A GVH közleményében ismertette: 2023 nyarán indítottak vizsgálatot három nagy hazai ruha- és cipőkereskedő webáruház – a CCC, az Answear és az About You – magyar, lengyel, illetve német üzemeltetőjével szemben, mivel feltehetően jogsértő módon tüntették fel az akciósként hirdetett termékeik árait.
Az akciók és kedvezmények mértékének, illetve azok viszonyítási alapjának valós és világos ismertetése kiemelten fontos a fogyasztók szempontjából, ez teszi lehetővé számukra a termékárak megfelelő összevetését, az akciók keretében kínált előnyök, megtakarítás megítélését – hangsúlyozta a versenyhivatal.
Az Answeart üzemeltető vállalkozás együttműködő volt a versenyhivatallal, már az eljárás során felhagyott a GVH által vizsgált egyes árfeltüntetési gyakorlataival, emellett pedig vállalta az általános leárazásaival kapcsolatos kommunikációjának megváltoztatását
– közölték.
Az Answear kötelezettségvállalása a GVH értékelése szerint alkalmas a feltárt problémák hatékony kezelésére. A versenytanács a kötelezettségvállalás elfogadásával és kötelezővé tételével – jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül – lezárta az ügyet. A vállalások teljesítését a GVH utóvizsgálatban fogja ellenőrizni.
A GVH felidézte, hogy a három versenyfelügyeleti eljárás közül elsőként tavaly szeptemberben a CCC-vel szemben folytatott vizsgálata zárult le, hasonló kötelezettségvállalás elfogadásával. Az About you üzemeltetőjével szembeni eljárás még folyamatban van.
A versenyhivatal közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy 2022 májusa óta a hazai kereskedőknek is egyértelműbb szabályok szerint kell feltüntetniük az árakat annak érdekében, hogy a fogyasztók tájékozottan mérlegelhessék az akciós ajánlatokat. A nemzeti versenyhatóság ezért az utóbbi években kiemelt figyelmet fordít a vállalkozások árfeltüntetési gyakorlatára.
Kapcsolódó cikkeink
Drága iskolakezdés: a GVH kartellgyanú miatt vizsgálódik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH állítja: minden elköltött 100 forintból legalább 70 a multiké
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékek az Árfigyelő rendszerben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >