GVH: a Csányi-csoport megveheti a Hungerit Zrt.-t
A Csányi-csoport felvásárolhatja a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt-t., mert az nem jár káros versenyhatásokkal – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert az összefonódás-bejelentés nem tartalmazott minden szükséges információt a versenyhatás értékeléséhez.
A versenyfelügyeleti eljárásban megállapították, hogy a Csányi-csoport és a Hungerit-csoport tevékenysége azonos a feldolgozott hústermékek gyártása és értékesítése területén, azonban a felek részesedése egyik átfedő piacon sem éri el a 20 százalékot.
A hatóság a felek kapcsolódó tevékenységeinek – például takarmányértékesítés és baromfinevelés – értékelése során sem azonosított versenyproblémát, mert a piaci részesedésük ezeken a területeken sem érték el azt a mértéket, amely felvetné a beavatkozásra okot adó versenyhatások lehetőségét – közölte a GVH.
A Hungerit az MTI kérdésére azt közölte, hogy az új tulajdonos augusztus végén veszi át a cég irányítását. Ekkor nevezik ki a Hungerit Zrt. vezérigazgatóját és az igazgatóság tagjait. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >