GVH: a bíróság jóváhagyta a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira kiszabott versenyhatósági bírságot
A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi határozatát, amelyben 22 millió forintos bírságot szabott ki két vállalkozásra a szakhatóság által betiltott Brighwhite fogfehérítő ügyében – tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.

Betiltották a terméket
A közleményben felidézték: a versenyhatóság tavaly márciusban megbírságolta az otthon alkalmazható fogfehérítő forgalmazóit, amiért számos hazai influenszeren keresztül népszerűsítették a terméket annak ellenére, hogy azt a Nemzeti Népegészségügyi Központ egészségügyi kockázatok miatt kitiltotta a forgalomból.
A két vállalkozás a Fővárosi Törvényszékhez fordult a GVH Versenytanácsának határozatával szemben, a bíróság pedig jogerősen a versenyhatóság javára ítélt.
Kiemelték: a bíróság döntése újabb megerősítését jelenti a GVH törekvésének a közösségi oldalakon felbukkanó reklámok tisztességességének biztosítására, különösen azon termékkörök esetében, amelyek közegészségügyi kockázatokat hordozhatnak vagy az egészségre ható, jogsértő állításaikkal sérülékeny csoportokat is céloznak, ahogy az legutóbb a Norbi Update élelmiszerek esetében feltárult.
A közleményben hangsúlyozták: a versenyhatóság ismételten felhívja a piaci szereplők és az influenszerek figyelmét a hatóság tavaly megújult, ingyenesen elérhető véleményvezér-útmutatójára, amely naprakész gyakorlati tanácsokkal segíti a jogkövető reklámgyakorlatok kialakítását.
Kapcsolódó cikkeink
GVH: az akciókkal kapcsolatos hiányosságok miatt 50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egész éves fogyasztóvédelmi ellenőrzések – fókuszban az akciós árak vizsgálata és a vásárlók megtévesztésének kiszűrése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fókuszban a tisztességes verseny, az etikus reklámozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fesztivál zsongás a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindenkinek jut egy szelet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

