Gulyás Gergely: Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre
A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a ragadós száj- és körömfájás betegség a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél település fertőzött állományába – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten a Kormányinfón kérdésre válaszolva.

(Fotó: Pixabay)
Gulyás Gergely közölte, Nagybajcs után egy másik településen, Levélen is felütötte a fejét a ragadós száj- és körömfájás betegség. Ismertetése szerint egy háromezer szarvasmarhából álló állományról van szó, amelynek a vakcinázását elkezdték, hogy ne terjedjen tovább a betegség, de ettől függetlenül le kell ölni az állatokat. A miniszter kiemelte, hogy a betegséget a kezdeti stádiumban észlelték, és korlátozó intézkedéseket hoztak a győri és mosonmagyaróvári járásokban; a háztáji és a betegségre fogékony állatokat ilyenkor levágják. Közölte: folyik a járványügyi nyomozás, és a jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy ez egy Felvidékről, Szlovákiából érkező fertőzés. Ezért „erős” az együttműködés a szlovák hatóságokkal – tette hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >