Gulyás Gergely: komplex akciótervvel készül a kormány az élelmiszerárak túlzott emelésének letörésére
Első lépésként komplex akciótervvel készül a kormány az infláció és az élelmiszerárak letörésére – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

A nemzetgazdasági miniszter már tárgyalt az élelmiszerláncok képviselőivel
Gulyás Gergely a Kormányinfón kifejtette: a kabinet szerdai ülésén gazdasági helyzetértékelést is meghallgattak Nagy Márton gazdasági minisztertől, ennek része volt az is, hogyan lehet a leghatékonyabban fellépni az áremelkedések ellen.
A januári adatok alapján a legveszélyesebb az élelmiszerárak túlzott emelkedése, ez ellen kell fellépni
– rögzítette Gulyás Gergely.
Ismertette: első lépésként komplex akciótervvel készül a kormány. A nemzetgazdasági miniszter már tárgyalt az élelmiszerláncok képviselőivel. A komplex akcióterv azt jelentené, hogy bevezetnek piacvédelmi intézkedéseket, profitkorlátozást, és csökkentik az ezen iparágazatban érdekelt cégek bürokratikus terheit.
Arra számítanak, hogy az intézkedéseknek már márciusban lehet eredménye. Ha ez nem így lesz, akkor hatósági árakat vezetnek be
– jelentette ki Gulyás Gergely.
Úgy fogalmazott: a kormány álláspontja világos, végső eszközként nyúlnak a hatósági árakhoz, de ha az infláció és különösen az élelmiszerárak megfékezése miatt szükséges, ezt meg fogják tenni.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


