Gulyás Gergely: augusztus 1-jéig tart az élelmiszerárstop
Meghosszabbítja a kormány az élelmiszerárstopot augusztus 1-jéig, azt követően az intézkedés megszűnik – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Vége az árstopnak
Gulyás Gergely azzal indokolt, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint augusztusban jelentősen csökken az infláció, 15 százalék körül várható, és az infláció mérséklődésének felgyorsulása folytatódni fog ősszel is.
A miniszter bejelentette azt is, hogy a kötelező akciózás jelenleg előírt 10 százalékos mértékét 15 százalékra emeli a kormány, továbbá a kötelező akciózást kiterjesztik azokra a termékcsoportokra is, amelyek eddig az élelmiszerárstop hatálya alá estek.
Gulyás Gergely a bevezetendő új eszközök között említette az online árfigyelő rendszert, a kötelező akciózást, azt, hogy augusztus 1-jétől a SZÉP-kártyát hideg élelemre is fel lehet használni, valamint azt, hogy a munkáltató további 200 ezer forintos támogatást adhat a SZÉP-kártya eddigi értékhatára felett.
Kapcsolódó cikkeink
Gulyás Gergely: február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: november 30-ig meghosszabbítják az árrésstopot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

