Gulyás: február közepén indul az online konzultáció a nyitásról

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 02. 05. 11:26

A február 15-i héten indul az online konzultáció a koronavírus-járvány miatti korlátozások utáni nyitás lehetséges menetrendjéről – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken online sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta azt is, február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek.

A miniszter közölte, Magyarországon a járvány második hulláma stagnál; óvatos és szakaszos nyitás lehetséges.

Hozzátette: ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor legalább két ütemben, március 1-jétől és április elejétől lehet részleges nyitás.

Az oltási helyzetről közölte, Magyarországnak érvényes szerződése van Oroszországgal és Kínával, ezért jó esélye van az országnak arra, hogy februárban és márciusban lényegesen több embert oltson be, mint az Európai Unió más országai.
Rögzítette: a járványügyi szakemberek véleménye meghatározó, amikor a következő időszakban döntéseket hoznak. Azt is fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy a kormány olyan döntéseket hozzon, amely a magyar emberek töbségének támogatását bírja.

Szerinte a magyar védekezés eredményessége mögött az áll, hogy a kormány nemcsak arra volt tekintettel, milyen korlázotásokat kíván a járvány, hanem arra is, mi az, amit a magyar emberek hajlandóak elfogadni és elviselni.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a múlt hét végéig a járvány második hulláma egyértelműen lefutóban volt, most azonban stagnál. Elmondta, orvosi vizsgálatok még nem mutatják ki ezt Magyarországon, de a stagnálás oka az lehet, hogy a vírusmutáció – amely ellen a már ismert oltóanyagok hatékonyak – gyorsabban terjed. Megjegyezte, a virológiai szakvélemények szerint a vírus mutáns törzsének a terjedése mintegy 50 százalékkal gyorsabb, mint a korábban ismert koronavírusé.
A miniszter negatív példaként beszélt Portugáliáról, ahol néhány napra teljesen kinyitottak az ünnepekkor és most kiugróak a járványadatok.

Közölte, most, hogy már beoltották az egészségügyi dolgozókat, illetve a szociális intézmények dolgozóit és lakóit, a regisztráció alapján folytatódik az oltás. Mindenkinek be kell tartani az oltási rendet – hangoztatta.

Hozzátette: a regisztráció alapján a legidősebbek és a leginkább veszélyeztetettek kerülnek először sorra, azt követően pedig a hatvan év alattiak.

Elmondta, az operatív törzs végig felügyeli a regisztráció alapú oltást, a háziorvosok és a kórházak, szakrendelők ebben a tervek szerint vesznek részt.

Gulyás Gergely a gazdaságra rátérve hangsúlyozta: a legfontosabb cél, amit a járvány kitörésének pillanatában is említettek, hogy a foglalkoztatottság maradjon meg legalább azon a szinten, amit Magyarország tízéves munkával, 2010-től 2020-ig elért. Ezen a területen „úgy tűnik, hogy eredményesek vagyunk”, a munkahelyeket sikerült megvédeni – tette hozzá.

Mint mondta, Magyarországon ma 4,5 millióan dolgoznak, ami jól mutatja, hogy egy válságkezelésnek nem feltétlenül kell a munkahelyek elvesztésével együtt járnia. Felidézte: a 2008-2009-es válság idején tömeges volt a munkanélküliség, 12 százalékos adat is volt, és mintegy 3,6 millió ember dolgozott, ezzel szemben most 4 százalék körüli a munkanélküliség és 4,5 millió ember dolgozik. Ez a baloldali és a konzervatív válságkezelés közötti különbség – fűzte hozzá a miniszter.

Kiemelte: a munkalapú gazdaság fenntartása mindenkinek az érdeke, ezért hoztak már korábban döntést a járulékkedvezményről és bértámogatásról is. Jelezte: a bértámogatás esetében a vendéglátóipari egységeknél előfinanszírozásra állnak át, erről már kormányrendelet is megjelent, így mostantól lemaradás nem várható a bérek állam által átvállalt részének a kifizetésében.

A miniszter bejelentette: a kormány döntött arról, hogy február 1-je és május 31-e között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetnie az éttermeknek, kávézóknak, konditermeknek. Az ezzel kapcsolatos rendelet várhatóan a nap folyamán megjelenik.

Gulyás Gergely szerint legitim felvetés az is, hogy kell-e bérleti díjat fizetnie annak, aki nem állami vagy önkormányzati ingatlant bérel. Hozzátette: személyes jogi véleménye szerint nem kell, hiszen az új polgári törvénykönyv alapján ha valakinek – olyan vis maior folytán, mint amilyen a vírushelyzet – ellehetetlenül az a tevékenysége, amire a bérleti jogviszonyt létesítették, joggal vethető fel a bérleti díj nem fizetése.

Ugyanakkor jelezte azt is: az ezzel kapcsolatos jogi vitába, ami magánfelek között zajlik, a kormány nem kíván belefolyni.

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a kormány korábbi döntésének megfelelően februárban kapják meg az idősek a 13. havi nyugdíj első negyedét, így amit a baloldali válságkezelés ideje alatt elvettek a nyugdíjasoktól, azt 4 év alatt visszaépíti a kormány.

A tárcavezető a gazdasági újraindítási akcióterv fontos részének nevezte az otthonfelújítási programot, amelyben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást, és 3 millió forint kedvezményes hitelt kaphatnak az igénylők. Szintén elengedhetetlen intézkedésnek nevezte az 5 százalékos lakásáfa bevezetését, amely a kormány szándékai szerint segíteni fogja az építőipar újraindulását idén.
A miniszter szerint kulcskérdés a 25 év alattiak munkavállalása is, ezért vezetik be 2022. január 1-jétől számukra a személyi jövedelemadó-mentességet. Kitért arra is: június 30-áig fennáll a hitelmoratórium, így sem cégeknek, sem magánszemélyeknek nem kell hitelüket visszafizetni, ha nem akarják. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink