Gránit Pólus: Már szinte minden bevásárlásnál használjuk az AI-t
Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani a Westendbe, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológia a bevásárlóközpontot üzemeltető Gránit Pólus csoportnál.

A mindennapjaink részévé vált az AI
Nemcsak sokat hallunk a mesterséges intelligenciáról, de valójában gyakrabban használjuk, mint gondolnák – akár úgy is, hogy észre sem vesszük. A Gránit Pólus csoport a technológia lehetőségeit a vásárlók és az üzemeltetés oldaláról egyaránt fontosnak látja, ezért Budapest olyan ikonikus épületeinél, mint a Westend, a Művészetek Palotája és a Budapest Aréna, már fokozatosan beépíti a mindennapi működésbe és a döntéshozási folyamatba is.
„A hazai ingatlanszektor vezető, magántulajdonban lévő ingatlanvállalkozásaként elkötelezettek vagyunk az innováció és a digitális fejlődés iránt. A mesterséges intelligencia alkalmazása pedig számtalan területen és módon eszközt nyújt számunkra ahhoz, hogy egy fenntarthatóbb és intelligensebb jövőt építsünk. Ezért már négy évvel ezelőtt elindítottunk egy átfogó, digitális megújulás programot, amelynek célja a látogatói élmény fokozása és a menedzsment hatékonyságának növelése. Ennek eredményeként olyan MI-alapú eszközöket és alkalmazásokat valósítottunk meg, amelyek a látogatók egyszerűbb és könnyebb vásárlását és a menedzsment adatalapú döntéshozatalát is támogatják”
– tájékoztatott Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.
Hibrid bevásárlóközpont
A személyes vásárlás digitális funkciókkal kibővítésére ad megoldást a Westend, hiszen a személyes vásárlás élményét olyan, mesterséges intelligenciára épülő megoldások fokozzák, mint Léna, a virtuális asszisztens, aki élőbeszéd alapú chat megoldással segíti a látogatókat. Az eddigi legnagyobb beruházással megújuló Food&Friends ételudvaron tálcagyűjtő robot szolgálja a vendégek kényelmét, a Westend rendszeresen frissülő mobilalkalmazása pedig vásárlói lojalitásprogramon túl az épületen belüli navigációtól az érintésmentes parkoláson át a gépkocsi e-töltők irányítását is lehetővé teszi. A folyamatosan bővülő funkciók eredménye, hogy az applikáció már túllépte a 140 ezres letöltést, és ezzel a legnépszerűbb a hazai bevásárlóközpontokban használt alkalmazások között.
Saját fejlesztésű üzleti intelligencia platform
A mesterséges intelligencia már a vezetői döntéshozásnak is részét képezi a cégcsoportnál. Microsoft AI alapú üzleti intelligencia elemző platformot fejlesztettek, ami egyidejűleg több mint 10 adatforrásból gyűjti be és elemzi az adatokat, amik vezetői információs dashboardon követhetők nyomon. Az így elérhető forgalmi, látogatói és egyéb adatok predikciós modellel történő elemzése az üzemeltetéstől a kontrollingon át a marketingig minden területnek komoly támogatást nyújt az adatalapú döntéshozáshoz.
„Saját fejlesztéseink tapasztalatainak megosztása miatt csatlakoztunk a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. A fragmentált, egymástól elszigetelten létrehozott céges megoldások helyett ugyanis a közös gondolkodás, együttműködés lehet a technológia hatékony alkalmazásának jövője. Ráadásul mindez az erőforrás-felhasználás szempontjából is kedvezőbb lehet – akár az emberi erőforrás oldalát, akár az energiaigényt nézzük”
– hangsúlyozta Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó cikkeink
Az EU 140 millió eurót fektet generatív mesterséges intelligencia bevezetésére az agrár-élelmiszeriparban is
Az Európai Bizottság négy új pályázati felhívást tett közzé a…
Tovább olvasom >A mesterséges intelligencia városi felhasználásáról szóló mintaprojekt indul
Miskolcon valósul meg az első olyan magyarországi mintaprojekt, amely városi…
Tovább olvasom >GVH: az új mesterséges intelligencia stratégiában jó irány a kkv-szektor támogatása
A mesterséges intelligencia (MI) stratégia megújítása több ponton is összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >