A Google-t is megelőzte a Lego
2017 legerősebb márkája a Lego lett, legalábbis a Brand Finance listája alapján. A játékgyártó a Google-t, a Nike-t és a Ferrarit megelőzve lett a világ legjobbja – írja az mfor.hu.
A Brand Finance tanácsadó cég minden évben három kritérium mentén rangsorolja a cégeket, illetve azok brandjét. Az első szempont értékét a fogyasztói felmérésekből számolják, például olyan kérdések alapján, mint hogy mely brandet szeretik leginkább, mit szándékoznak megvenni a fogyasztók. A második kritériumként azt vizsgálják, hogy mennyi költött az adott cég brandjének marketingjére. Amely cég többet fordított rá, az előrébb kerül a listán mint az, amelyik kevesebbet. A harmadik meghatározó tényező pedig a vállalat üzleti marginja, nyeresége. Minél inkább képes prémium árazást érvényesíteni és ezen keresztül maximálni a nyereségét, annál jobban szerepel.
A végső lista kialakítása során a fogyasztói felmérések eredményét 50, míg a másik két tényezőt 25-25 százalékban veszik figyelembe a Brand Finance munkatársai, akik 2017-re a Legót hozták ki a világ legerősebb márkájaként. A dán cég 2015-ben már egyszer vezette ezt a listát, tavaly azonban átmenetileg a Disney leszorította a dobogó tetejéről, amit most sikerült visszahódítaniuk. Ráadásul nemrég jelent meg a The Lego Movie folytatása, így a Brand Finance szakértői szerint még tovább nőhet a Lego brandje.
A dán cég mögött idén a második helyre a Google futott be a legerősebb márkák listáján. Ráadásul a Mountain View-ban székelő keresőóriás vezetősége igen elégedett lehet az idei listákkal, hiszen nemrég a legértékesebb brand címét nyerték el megelőzve a nagy riválist, az Apple-t.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Nike került, míg a Ferrari negyedik lett. A további sorrend a TOP 10-ben: Visa, Disney, NBC, PwC, Johnson&Johnson és McKinsey&Company. (mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Miért tévút a kattintások bűvölete? – Új szemlélet a magyar kkv-k marketingmérésében
A legtöbb kkv vezető a konverziós riportokat figyeli, és elégedetten…
Tovább olvasom >A Brand Finance listáján a Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája
A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és…
Tovább olvasom >A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint
A Nestlé immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát,…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >A prémium snacking trend Magyarországon is erősödik
Az elmúlt években a hazai fogyasztói szokások látványos átalakuláson mentek…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >