Google: okostelefonból bankkártya
Az amerikaiak hamarosan mobiltelefonjukkal fizethetnek az áruházakban a Google és partnerei közös fejlesztésének köszönhetően.
Az internetóriás bejelentette, hogy a MasterCarddal, a Citigrouppal és más üzlettársakkal összefogva idén nyártól vezetnék be a szolgáltatást New Yorkban és San Franciscóban. Az újítás, amely a Visa, vezető amerikai bankok és mobilcégek hasonló terveivel verseng, Ázsia egyes részein már mindennaposnak számít: ott az emberek egy része rutinszerűen használja okostelefonját bankkártyaként. A fizetés Android operációs rendszerrel futó mobilok egyik alkalmazásaként működne.
A Google már több vállalattal, így például a Subway étteremlánccal is megállapodást kötött, hogy a mobilos fizetést hűségakciókkal és más kedvezményekkel kötik majd össze. Chris McWilton, a MasterCard amerikai vezetője szerint a telefonos fizetési rendszerek elterjedése évekbe telhet, és nagyban függ attól, hogy a kereskedők milyen ütemben modernizálják fizetési termináljaikat.
A szükséges fejlesztésekben a Google és partnerei is támogatnák a kereskedelmi vállalatokat. A Google a biztonsági aggályokra reagálva hangsúlyozta: egy bankhoz hasonlóan le tudnák tiltani a fizetést, ha a mobilt ellopják. Szintén a Google Wallet nevű rendszer biztonságát szolgálja, hogy a vásárlónak be kell írnia egy jelszót a tranzakció végrehajtásához – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
