GO PINK! – az ALDI és a Bio-Fungi idén is támogatja a Magyar Rákellenes Ligát
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. és a Bio-Fungi Kft. idén is csatlakoznak a mellrák elleni küzdelmet segítő Go Pink elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek során a két vállalat közösen támogatja a Magyar Rákellenes Ligát.
Idén ősszel is világ körüli útjára indul az a kezdeményezés, amely a pink színnel igyekszik felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, a szűrésre és megelőzésre. Ebben az időszakban a kezdeményezés szimbólumának számító rózsaszín szalagok, díszek, épületvilágítások üzenik az érintetteknek: az idejében felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható! Ehhez elengedhetetlen a megelőzés, az egészséges, mértéket tartó táplálkozás, a rendszeres, legalább heti háromszori mozgás és a mindennapi stressz helyes kezelése. Ezen kívül a hölgyeknek kifejezetten ajánlott részt venni a rendszeres szűrővizsgálatokon, illetve az emlő önvizsgálata is életet menthet, hiszen minél előbb felismerik az elváltozást, annál korábban kezdődhet meg a gyógyítás.
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. a magyar csiperkegomba termesztő vállalattal, a Bio-Fungi Kft.-vel karöltve három éve csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Ennek értelmében október 1-től egy hónapon át megtalálható az áruházlánc polcain a Bio-Fungi által gyártott, rózsaszín tálcán kínált gomba, amelynek minden eladott tálcája után a Bio-Fungi 5 forinttal támogatja a Magyar Rákellenes Ligát, míg az ALDI saját hozzájárulásaként megduplázza ezt az összeget.
Az akció révén az ALDI 2013-ban 500 000 forintos adományt adott át a Magyar Rákellenes Ligának, míg 2014-ben ennél mintegy 20 százalékkal magasabb összeg gyűlt össze: az áruházlánc 600 000 forinttal támogatta a segélyszervezetet. Az akcióban résztvevő két vállalat bízik abban, hogy az ALDI vásárlóinak segítségével idén ennél is magasabb összegű adománnyal segíthetik a rákellenes liga munkáját.
Kapcsolódó cikkeink
Futással, adományokkal a közösségért: a Bátor Tábort támogatja az ALDI
Az ALDI Magyarország megfizethető, minőségi termékei széles választékával járul hozzá…
Tovább olvasom >Érték, elérhetőség és felelősség egy helyen: ALDI – alacsony árak, magas minőség, több üzlet
Kihívásokkal teli környezetben is a vásárlóknak nyújtott minél több előnyre…
Tovább olvasom >A vásárlók bevonásával keres új üzlethelyszíneket a brit ALDI
Az ALDI az Egyesült Királyságban élő vásárlókat kéri, hogy segítsenek…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >