GMO-szennyezett volt a virágport helyettesítő takarmány
Még időben figyelmeztetni tudta a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására.
Magyarországi méhek még nem találkoztak azzal a virágport pótló méhtakarmánnyal, amely az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) információi szerint GMO-szenyezett – mondta a 180 percben Mészáros László, a szervezet elnöke.
Az érdekképviseleti vezető a Kossuth Rádió műsorában hangsúlyozta, a kifogásolt takarmányt valószínű, a tavaszi fiasítás idején adták volna a méheknek, így még meg lehetett akadályozni, hogy GMO-szennyezett termék kerüljön a háziasított rovarok elé. Megőrizhető tehát a kiváló minőségű magyar méz GMO-mentessége – tette hozzá.
Mészáros László azt mondta, a szóban forgó méhtakarmány GMO-szenyezettségéről nemzetközi szakmai kapcsolataikon keresztül értesültek, a kapott információk része egy külföldi hatósági jegyzőkönyv. Ez a dokumentum egyértelműen azt tartalmazza, hogy a készítménynek génmódosított összetevői vannak. A tájékoztatás után az OMME is megvizsgáltatta a terméket, ami igazolta a külföldi információkat. A vizsgálat eredményét január végén közreadták a honlapjukon, és értesítették a megyei méhész egyesületek vezetőit.
Az OMME elnöke szerint a termék kivonásában a forgalmazó is rendkívül együttműködő volt.
Mészáros László tudomása szerint nagyon rövid időn belül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatának is meglesz az eredménye. A méhész egyesület vezetője arra számít, hogy ez kétséget kizáróan megerősíti az OMME által végeztetett teszt során kapott adatokat. (Kossuth Rádió/180 perc)
Kapcsolódó cikkeink
Mézpróba 2025 – Rekorddíjak és küzdelmes év a hazai méhészeknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ősszel sem pihennek a kaptár lakói: így segíthetjük a beporzókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

