Gluténmentes Dupla Sajtburgerrel készül a McDonald’s a Lisztérzékenység Nemzetközi Napjára
A McDonald’s holnaptól kifejezetten gluténérzékeny vendégei számára fejlesztett szendvicset vezet be 11 hazai éttermében. A kezdeményezéshez a McDonald’s több franchise partnere is csatlakozik, így a Gluténmentes Dupla Sajtburger május 14-től a három budapesti helyszín mellett hat vidéki városban is kapható lesz. Az ételintoleranciával élőkre gondolva a vállalat szintén holnaptól valamennyi hazai McCafé üzletében már laktózmentes tejjel, vagy mandulaitallal is elkészíti a kávés finomságokat, a sütemények kedvelőinek pedig új, gluténmentes, laktózmentes és hozzáadott cukrot nem tartalmazó Málnás Csokoládétortáját ajánlja.
„Bár éttermeinkben naponta több ezer vendéget szolgálunk ki, minden vendégünk egyformán fontos a számunkra, ezért az egyéni igényeikre is igyekszünk odafigyelni.” mondta el Horváth Ágnes, a McDonald’s Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az utóbbi évben sok megkeresést kaptunk gluténérzékeny vendégeinktől, akik szeretik, és szívesen fogyasztják a termékeinket, de eddig csak a választékunknak egy szűkebb körét, salátákat, sült burgonyát tudtak fogyasztani. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kifejezetten az ő igényeikre fejlesszünk egy szendvicset, hogy ezzel a számukra is teljessé tudjuk tenni a McDonald’s élményt.”
A Cöliákia Nemzetközi Napjára időzített új, Gluténmentes Dupla Sajtburger két szelet marhahús pogácsát, két szelet ömlesztett cheddar sajtot, szeletelt kapros uborkát, szárított hagymát, ketchupot és mustárt tartalmaz, melyek egy gluténmentes szezámmagos zsemlébe kerülnek. A szendvics összeállítása szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok szerint és a keresztszennyeződést kizáró, speciális körülményeket biztosító konyhai folyamatok során történik. Ez biztosítja, hogy a kalászos gabonákban található fehérjére érzékeny vendégeknek kiadott szendvics gluténmentes legyen.
A kezdeményezés a McCafékat is érinti. Május 14-től mind a 36 hazai McCaféban a kávék laktózmentes tejjel, illetve mandulaitallal is kérhetők, emellett szintén az étel intoleranciával élőknek ajánlja a vállalat új Málnás Csokoládétortáját, amely laktóz-, és gluténmentes, valamint nem tartalmaz hozzáadott cukrot.
„Magyarországon a lakosság mintegy 2 százaléka lisztérzékeny, és további 3-4 százalék érintett, akiknél ugyan nem lehet intoleranciáról beszélni, de a glutén elhagyásával csökkennek a panaszaik,” nyilatkozta Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének vezetője. „Örömmel üdvözlünk minden olyan kezdeményezést, ami megkönnyíti ennek a fogyasztói csoportnak az életét. Különösen igaz ez, ha egy olyan népszerű és kiterjedt étteremláncról van szó, mint a McDonald’s.”
A Gluténmentes Dupla Sajtburger országosan 11 McDonald’s étteremben, Budapesten a Nyugati téri, a kőbányai, illetve az óbudai egységekben, Debrecenben (a Füredi út 59/c. szám alatti étteremben), Kaposváron, Egerben és Nagykanizsán további egy-egy, Székesfehérváron két étteremben (a Piac tér és Szent Flórián krt 3. szám alatti éttermekben), valamint Nyíregyháza mindkét üzletében is megvásárolható lesz.
Kapcsolódó cikkeink
13,28 milliárd dollárral bővülhet az önkiszolgáló kioszkok piaca 2029-ig
A globális önkiszolgáló kioszkpiac várhatóan 13,28 milliárd dollárral növekszik 2025…
Tovább olvasom >Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >Visszatér a libamájas burger a McDonald’s-ba
Február 5-től a hazai McDonald’s éttermekben ismét kapható a lánc…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >