Globális trendváltás

Különösen a multinacionális cégek lesznek nehéz helyzetben, amikor globális termékeik magyar árait kell a közeljövőben megállapítani. Ha ugyanis a piaci részesedésüket is tartani akarják, akkor bizonyára az adott termék esetében engedniük kell a gazdagabb Európában elfogadott áraikból. Ettől mi várható, olcsóbb lesz Magyarország? Vagy bizonyos termékek esetében lemondanak a magyar piacról? A világméretű élelmiszerdrágulás a lehető legrosszabbkor szakadt a magyar piacra. A politika ugyanis a költségvetési kiadások lefaragása közben a fogyasztást is alaposan visszafogta. A családok finanszírozási gondjait csak növeli, hogy közben az élelmiszerek árai is drasztikusan emelkednek. Idáig az időről időre nekilóduló infláció ellen a leghatásosabb eszköznek a nagy élelmiszerkereskedelmi láncok hazai elő­retörése bizonyult, ami garantálta a magyar beszállítók kiszolgáltatottsága miatt az állandó árcsökkentést. A beszerzési lánc legvégére maradt a magyar termelő, hiszen aligha tudott versenyezni az egész földrészben gondolkodó versenytársakkal, akik egész Európát szem előtt tartva akár olcsóbban is hajlandóak voltak a fogyasztás szempontjából jelentéktelen magyar piacra szállítani. Most viszont megfordulhat a helyzet, az árcsökkentés helyett az egész földrészben gondolkodó beszállító az áremelés stratégiáját választja, így hozza – nem várt – versenyhelyzetbe – a magyar termelőket, beszállítókat. Egy ilyesfajta fordulat viszont alapvetően átírja nemcsak a multinacionális cégek beszerzési politikáját, hanem a fogyasztói árakat is.
Közben megkezdődött a zöld üzemanyagokért folyó verseny. Az agyontámogatott világméretű „zöldipar” az élelmiszer-feldolgozók mellett megjelent, mint vásárló. Drágult a gabona, az olajos növények, de még a szalma is. Ez utóbbit eddig a gombatermelők is, mint olcsó táptalajt hasznosították, most a szalmaégető erőművekkel kell versenyezniük. A gomba az egész élelmiszer-ágazatban csak mellékszál, de előállítását drágítja, ha versenyszalmán kell nevelni. Példája azonban jól mutatja, hogy milyen mélyreható függőségi változások kezdődtek.
Sokakat nem ért váratlanul, hogy az élelmiszerek jó része alig néhány hónap alatt évtizedes léptékű mértékkel drágult. A kiváltó okokat megértette és elfogadta a termelő, a fogyasztó közösség. Más kérdés, miként élik meg a vásárlók, kereskedők, feldolgozók, gazdák a kényszerű trendváltást.
Nem szabad felejteni azt sem, hogy az uniós élelmiszer-szabályozás változása is megkezdődött. A reformok hatásaként egész ágazatok tűnhetnek el országokból. Így van ez a cukorreformmal. A korábbi 12 gyárból már csak négy maradt. Az egykori terület negyedén termelik a répát. A fogyasztás szempontjából ez még nem is lenne baj, hiszen így is elegendő cukor kerül a zacskókba. De mi lesz, ha tovább szorít a szabályokon Brüsszel, és a répatermelő – pláne, ha még külön támogatják is döntését – vált? Tavasszal kukoricát vet: legyen belőle alkohol, amit a benzinhez kevernek.
Szakértők szerint még most sem lehet pontosan kiszámítani, hogy milyen irányt kellene vennie az uniós reformereknek, akik főként azon vitáznak: miként lehetne az agrárbüdzsét tovább csökkenteni. Lehet, hogy az ázsiai fogyasztás megélénkülésével mégiscsak segíteni, növelni kellene az élelmiszer-termelést. Amikor a közelmúltban Magyarországon járt Mariann Fischer Boel, az EU agrárfőbiztosa, kijelentette, hogy a 2013-ig tartó költségvetési ciklusban biztos nem változik az élelmiszer-gazdaság támogatásának főösszege. Az persze más kérdés, hogy az egyes támogatási célok mit szolgálnak, mert az élelmiszer-termelést bizonyára nem segíti, ha a vidékfejlesztési forrásokért folyó versenyben előnnyel indul a termelését fejleszteni szándékozó falusi biotermelő-molnár-cukrásszal szemben az a közösség, amelyik balesetvédelmi céllal körforgalmi csomópontot szeretne építeni. Szökőkúttal.
Felértékelődött az élelmiszer, s már biztos, hogy a korábbinál magasabb árszinten stabilizálódnak az árak. Bizonyára ahhoz is hozzá kell szokni, hogy a kínálat szintén átalakul. A piackutatók szerint a vásárlók többsége továbbra is megnézi, mire költ. A gyarapodó szegényebbek az olcsóbbat keresik majd, a tehetősebbek a jobb minőségű drágábbat. A vásárlás technikája is sok családnál változik, hiszen az üzlettípusok ügyes váltogatásával, az alkalmi, nagyobb – heti, havi – bevásárlások helyének megválasztásával valószínűleg lehet megtakarítani.
Az élelmiszer jövője szempontjából nagy kérdés, hogy a feldolgozók ebben az átmeneti időszakban, ami csak keveseknek jó, képesek-e innovációra, új, vevőket csalogató termékek kifejlesztésére. Vagy netán olyanokra, amelyek valamelyik előnyös tulajdonságukkal megelőzhetik versenytársaikat. Azt, hogy most hol tartanak, kiderül a Foodapest bemutatóin, fórumain.