GKI: csúcsára érhetett a magyar gazdaság növekedése
A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült, ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel vélhetően jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott – közölte legfrissebb előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A GKI közleménye szerint idén Magyarországon a leggyorsabban az építőipar, a mezőgazdaság, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül.
Kiemelték, hogy az építőipar szárnyalása a magas bázis miatt kevesebb lesz a tavalyinál. Az ipari várakozások kedvezőek, de a járműiparban zajló átalakulás, valamint az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közötti vámháború veszélye gondot okoz.
A beruházási ráta idén 22,5 százalékra emelkedhet, ami főleg az állami – jelentős részben EU-finanszírozású – fejlesztéseknek lesz köszönhető, az üzleti befektetések visszafogottabbak.
A bruttó keresetek dinamikája a tavalyi 13 százalékról mintegy 10 százalékra fékeződik, ami a 7 százalék körüli, nagyon gyors, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb ütemű reálkereset-növekedést jelent. A minimálbér a tavalyi 15 százalék után idén 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a keresetekre, azonban a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős.
A fogyasztás-bővülés dinamikája 4,5 százalékkal vélhetően idén éri el csúcspontját, a vásárolt fogyasztás pedig ennél is gyorsabban, 5,5 százalékkal bővül.
A munkanélküliség 2017 végéhez viszonyítva várhatóan alig csökken, a közmunkások száma mérséklődik.
Az infláció júniusra 3,1 százalékra gyorsult, ez a harmadik legmagasabb az EU-ban, az év során további emelkedés valószínű, többek között a gyenge forint következtében.
Az államháztartásban idén – tekintettel az EU felszólítására, s az EU-transzferek megelőlegezése miatt rendkívül magas pénzforgalmi hiányra – nem lesz magas a decemberi költekezés; bár ez ellen hatnak a 2019. évi EU- és önkormányzati választások. A tervezettnél valamivel kisebb, de a 2017. évinél nagyobb, 2,2 százalék körüli EU-módszertan szerinti deficit várható. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő bruttó hazai termék (GDP)-arányos államadósság várható. Mivel a 2019. évi költségvetés túl optimista feltételezésekre épül, menet közbeni módosításokra, a tervezettnél kissé magasabb, de azért az ideinél alacsonyabb 2 százalék körüli hiányra kell számítani – olvasható a közleményben.
A GKI közölte: Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamatok, az alacsony energiaárak és kamatok korszaka véget ért, a hat éve tartó európai konjunktúra feltehetőleg túl van a csúcspontján, a feltörekvő országok devizája leértékelődik. Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága, a kereskedelmi háború veszélye, az USA és az EU kapcsolatainak romlása mellett lényeges kockázat a Fed kiszámítható kamatláb-emelésének hatása. Az EU jövője szempontjából a Brexit mikéntje mellett bizonytalanságot okoz, hogy egysége gyengül, ezen belül a visegrádi ország-csoport is megosztott, például az orosz kapcsolat megítélésében – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott
Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >