Giving Friday: 19 milliós támogatással segíti a dm a Kék Vonal munkáját
A dm-nél a Black Friday napját 2021-ben is átszínezték: akciók helyett a drogéria idén is Giving Friday napot hirdetett, és a forgalom 5 %-át, több mint 19 millió forintot jótékony célra ajánlottak fel. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal együttműködve egy fél éves, mindenki számára elérhető online programon keresztül segítik a kamaszokat és a szüleiket abban, hogy a lehető legtudatosabban gondolkodjanak a mentális egészségről.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány támogatásában
A dm-nél a Black Friday napot idén novemberben is átszínezték: az akciók helyébe a tartós árak léptek, a profitszerzés ellenpontjaként a társadalmi felelősségvállalás, a karácsonyi vásárlási kedv kihasználásával szemben pedig a karácsony valódi értékeivel való azonosulás állt. A dm vállalati filozófiájához nem illik a Black Friday akciókra építő logikája, hiszen a Mindig megéri stratégia jegyében már polci akciókkal sem találkoznak a vásárlóik, nem vesznek részt kuponnapokban, egymás alá licitáló árengedményekben. A tartós árak négy hónapon át nem emelkednek, így kiszámíthatók, ezzel céljuk, hogy a vásárlók akkor vegyék meg a termékeket, amikor azokra valóban szükségük van, hiszen bízhatnak a mindig jó árakban. A dm-ben ezzel a stratégiával összhangban a Black Friday napján sem voltak árzuhanások. Helyette viszont a vásárlók megtapasztalhatták, milyen az, amikor egy fontos társadalmi ügy mellé állnak.
A #givingisthenewblack mottót használva november 26-án teljes bevételük 5 százalékát a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnak adományozták, hogy közös kampányt indítsanak a fiatalok mentális egészségének megőrzéséért. Vásárlóik segítségével összesen 19 650 032 forintot adtak át a „Fontos vagy! – Kamasz krízisek a koronavíruson innen és túl” program megvalósítására.
„Tudjuk, hogy mindenkinek az életére hatással volt a koronavírus, sok területen van mit tenni. A civil szervezetekkel zajló beszélgetéseinkből az körvonalazódott, hogy a kamaszok és fiatal felnőttek kríziseit sajnos még tovább mélyítette a járványhelyzet, és nagy kihívás ennek a kezelése mind a fiatalok, mind a szüleik oldaláról. Úgy döntöttünk, hogy a vásárlóink segítségével idén ezen a területen nyújtunk támogatást szakértő partner bevonásával. Köszönjük azoknak, akik ezen a napon nálunk vásároltak, és ezzel egy jó ügyet támogattak”
– beszélt a program hátteréről Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere.
A kampány során egy mindenki számára elérhető online programsorozatot indít el a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2022 januárjában, a szervezet a gyermekotthonokban élő fiatalokat offline programsorozattal is segíti majd.
„A Kék Vonal telefonos és online szolgáltatásait évente több tízezer fiatal keresi meg személyes kérdésekkel, problémákkal; megkeresőink közül több, mint évi ezer gyerek és fiatal öngyilkossági krízisben fordul hozzánk. A dm támogatása a 24 órás szolgáltatásaink működtetésén túl arra is lehetőséget ad, hogy egy 5 hónapos programot indítsunk 2022-ben, amelynek célja a kamaszok mentális egészségének támogatása a pandémia alatt. Nem csak közvetlen a tizenéveseket, de a környezetüket jelentő felnőtteket, szülőket is szeretnénk elérni podcastokkal, videós tartalmakkal, online kurzussal”
– adott bepillantást a munkájukba Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője.
Az alapítvány lassan 30 éve hallgatja meg a segítségre szoruló gyerekeket, és az értük aggódó felnőtteket. Segélyvonalaikon és online elérhetőségeiken keresztül évente átlagosan 40.000-en keresik meg őket. Kiemelt céljuk, hogy a lehető legtöbb kamasznak segíteni tudjanak abban, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásait könnyebben kezelhessék.
Kapcsolódó cikkeink
A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >5 millió forint támogatás a csepeli Kompánia Alapítványnak
A 10. dm Jótékonysági Focitorna szervezésével a drogéria 5 millió…
Tovább olvasom >Illóolajpiac új irányokkal: a tudatosság formálja a keresletet
Aromaterápiás roll-on, tudományos háttér, orvosi szemlélet, bio beszerzés és edukációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >Így ünnepli a Carlsberg a 2005-ös isztambuli csoda 20. évfordulóját
A Carlsberg újra összehozta Dudeket, Hyypiät és Smicert egy film…
Tovább olvasom >