GFM: újabb 26 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság
2023 februárjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság – állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Az infláció csökkentése a cél.
A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma 195,8 ezer főt ért el, azaz a munkanélküliek aránya 4 százalékot tett ki. Ez továbbra is rendkívül kedvező, az uniós munkanélküliségi ráta ennél másfélszer magasabb. A foglalkoztatás és a munkanélküliség együttes növekedése a munkaerő-állomány aktivitásának növekedését jelenti, azaz egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon olyanok, akik korábban nem voltak láthatók a regiszterekben – fűzték hozzá.
A GFM hangsúlyozza: a kormány célja, hogy megvédje a teljes foglalkoztatottságot, kivédje a recessziót és év végéig egyszámjegyűre csökkentse az inflációt. Ennek érdekében már 20 intézkedést fogadott el a kormány. Olyan programok segítik a gazdaságot és a vállalkozásokat, mint a Széchenyi Kártya Program, a Gyármentő Program, az energiaintenzív vállalkozások támogatása vagy éppen a Baross Gábor Hitelprogram, amelynek 700 milliárdos keretét 1000 milliárd forintra emelte a kormány, tekintettel arra, hogy a vállalkozások kevesebb mint egy hónap alatt kimerítették az eredeti keretet.
Kapcsolódó cikkeink
Romló külkereskedelmi egyenleg: okok és kilátások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban 665 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a kivitel volumene 2,3 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 6,7 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyszerűbbé vált a SZÉP-kártyás juttatások felhasználása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

