GFM: rendkívül népszerű és óriási érdeklődésnek örvend az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+
Az agrárium a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben különösen fontos ágazat mind nemzetgazdasági, mind pedig élelmiszerbiztonsági szempontból, de jelentős mértékben járul hozzá a magyar vidék népességmegtartó képességének megerősítéséhez és a hazai élelmiszer önellátás megteremtéséhez is – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán.

(Fotó: KAVOSZ)
Közölték: a magas kamatkörnyezetben azonban az agrárvállalkozások is nehezebben jutottak olyan forrásokhoz, amelyek beruházásaik, fejlesztéseik megvalósítását segítették volna. A gazdák és az agrárvállalkozások megvédése érdekében 2023. október 2-án indult el a GFM, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. együttműködésével az Agrár Széchenyi Kártya MAX+, amelyhez a kormány többlet kamattámogatást biztosít. Az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+ folyószámlahitel a kiemelt állami támogatásnak köszönhetően 5 százalékos nettó kamattal, maximum 100 millió forint összegben, 1, 2 vagy 3 évre igényelhető. A konstrukció keretében a hitelszerződések megkötésére 2024. június 29-ig van lehetőség. Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy a termék az agrárvállalkozások körében rendkívül nagy népszerűségnek örvend, a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben és az ennek következményeként kialakult magas kamatkörnyezetben. Az elmúlt szűk másfél hónap alatt több mint 3000 agrárvállalkozás érdeklődött a programról és annak igénybevételi feltételeiről. Az ügyfélérdeklődések nagysága meghaladta a 80 milliárd forintot – közölte.
Az államtitkár hozzátette, hogy jelenleg több, mint 2000 ügyfélkérelem van feldolgozás alatt a bankoknál, nagyságrendileg 63 milliárd forint értékben
Emellett 300 olyan agrárvállalkozás is érdeklődött már a termékről, akik ezidáig még nem rendelkeznek semmilyen Agrár Széchenyi Kártya termékkel, ami szintén a fokozott érdeklődésre mutat rá. A GFM közölte: a kormány célja, hogy a kamattámogatott hitellel hozzájáruljon a munkahelyek megvédéséhez és az agrárvállalkozások versenyképességének növeléséhez. 2023 az inflációcsökkentés, 2024 a gazdasági helyreállítás éve. Ahhoz, hogy 2024-ben a kormány helyreállítsa a gazdasági növekedést, ahhoz a jól teljesítő, beruházó és fejlődő agrárvállalkozásokra van szükség. A gazdasági növekedés helyreállítását azonban jelentősen akadályozza a növekvő pozitív reálkamat, amely a magas, inflációt meghaladó jegybanki kamat miatt állt elő. A magas kamatok egyrészt visszatartják a lakosságot a fogyasztástól, másrészt visszatartják a vállalkozókat, hogy beruházzanak és fejlesszenek, mindez pedig súlyosan roncsolja a versenyképességet és a teljesítményt is. Az Agrár Széchenyi Kártya MAX+ konstrukcióra vonatkozó részletes információk, az üzletszabályzat és az igényléshez szükséges dokumentumok elérhetőek a KAVOSZ weboldalán.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez…
Tovább olvasom >Nagy István: Meg kell védeni az európai gazdákat
Az európai gazdákat, az európai polgárok mindennapi kenyerét meg kell…
Tovább olvasom >AM: kulcsfontosságú az állatorvos-tudományi képzés
A jól képzett állatorvosoknak kulcsfontosságú szerepe van a járványmegelőzésben és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >Fidelity: 2025 még nem a mesterséges intelligencia éve
A legújabb Fidelity Elemzői Felmérés szerint AI csak minimális hatással…
Tovább olvasom >Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint…
Tovább olvasom >