GFM: az ipari teljesítmény számos szektorban csökkent
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben éves alapon 3,2 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig kismértékben, 0,6 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene. A KSH jelentése értelmében a termelés olyan alágazatokban csökkent, mint például az élelmiszeripar, italgyártás, elektronikai termékek gyártása – kommentálta a szerdán megjelent előzetes adatokat a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A fogyasztás helyreállásával az ipari teljesítmény is vissza fog rendeződni – ígérik
Fábián Gergely, a GFM iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az adatok kapcsán aláhúzta, hogy az ipari teljesítmény elmaradása – a beruházásokhoz hasonlóan – szorosan összefügg a belföldi fogyasztás alakulásával. Ebből az is következik, hogy a fogyasztás helyreállásával az ipari teljesítmény is vissza fog rendeződni.
A GFM szerint biztató, hogy az elektromos közlekedéshez kapcsolódó, jövőorientált ágazatokban, mint a járműgyártás és a high-tech akkumulátorgyártás, folyamatosan emelkedik a kibocsátás volumene.
A gazdasági növekedés helyreállítását, a magyar vállalkozások versenyképességének és teljesítményének megerősítését, továbbá a beszállítói láncokban való térnyerését a kormány többek közt a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal, a Széchenyi Kártya Programmal, valamint a járműipari beszállító-fejlesztési programmal támogatja – hangsúlyozza a GFM.
Kapcsolódó cikkeink
Olcsóbb lett a belföldi, drágább lett az import fejes saláta az év elején
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


