GFM: a Széchenyi Kártya Programban folyamatosak a kifizetések
Különös tekintettel arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét és több millió család megélhetését biztosítják, a kormány elkötelezett a szektor versenyképességének fokozása, a kkv-k megerősítése mellett. Ezt szolgálja a Széchenyi Kártya Program is, amelynek köszönhetően fennállása óta mintegy 440 ezer ügylet jött létre több mint 6100 milliárd forint értékben – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében.
Kiemelték: a Széchenyi Kártya Program és költségvetési támogatása – a kormányzati hitelprogramok egyik zászlóshajójaként – példátlan mértékben, részben a Covid, részben pedig a háború okozta szankciók és infláció eredményeképpen előálló hitelbefagyás negatív hatásainak csökkentése érdekében a megelőző évekhez képest többszörösére emelkedett.
Felidézték azt, hogy a Széchenyi Kártya Program a 2023. január 1-jével az önálló tárcaként létrejött GFM feladat- és hatáskörébe került. A minisztérium a tőle telhető legrövidebb határidővel megteremtette a program továbbműködtetéséhez és felgyorsításához szükséges feltételeket. Ezek alapján kiállították és a kormány honlapján közzététték a program kedvezményezettjei részére kibocsátott csoportos támogatói okiratokat és megindultak a kifizetések a támogatásokat megelőlegező pénzügyi intézmények részére.
A támogatói okiratok kiállítása folyamatos, a korábbiakhoz képest lényegesen felgyorsult, a kifizetések pedig ütemezetten zajlanak. 2023-ban ezidáig közel 20 milliárd forint került a program keretében a pénzügyi intézmények részére kifizetésre, és ez a szám folyamatosan növekszik – írták.
Hozzátették: a GFM szándéka, hogy 2023. június végéig, egy új módszertan bevezetésének is köszönhetően, a tárcához eddig benyújtott összes igény tekintetében a támogatói okiratokat haladéktalanul kiállítják és a kifizetések is maradéktalanul megtörténnek. Az elmúlt hetekben erről a gyorsításról tájékoztattuk a programban részt vevő pénzügyi intézményeket is.
A minisztérium mind a Bankszövetség tagjait, mind a pénzügyi vállalkozásokat folyamatosan tájékoztatja a Széchenyi Kártya Program csoportos támogatói okiratainak kiállításáról és a kifizetések előrehaladásáról és ütemezéséről – húzta alá a minisztérium.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >Májusban csökkent a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >