GfK: stagnál a fogyasztói bizalom, nő a vásárlási hajlandóság

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 07. 03. 12:00

A GfK Fogyasztói Bizalom Index vizsgálata szerint az idei második negyedévben a fogyasztói bizalom gyakorlatilag változatlan az országgyűlési választások miatt felfokozott hangulatú márciushoz képest. Júniusban a fogyasztói várakozások mérséklődtek részben a háztartások saját anyagi helyzetének, részben pedig az ország hosszú távú gazdasági kilátásainak rosszabb megítélése okán, a vásárlási hajlandóság ugyanakkor – újabb növekedés eredményeképp – hároméves csúcsra ért.

bolt-polc

A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Index értéke 4 pontnyi emelkedést követően 2014 júniusában 178,2 pontot ért el.

A Fogyasztói Várakozások Index értéke több mint két pontnyit mérséklődött 2014 második negyedévében és júniusban 204,5 pont. A csökkenés elsősorban annak tudható be, hogy romlott mind a háztartások saját anyagi, mind az ország gazdasági helyzetének megítélése – utóbbi esetében főként a hosszú távú, vagyis 5 évre vonatkozó várakozások tekintetében. Ugyanakkor a Vásárlási Hajlandóság Index értéke csaknem 12 pontos növekedéssel jelenleg 148,9 ponton áll.

„A reálgazdaság szereplői és elemzők is arra számítanak, hogy idén megáll a kiskereskedelmi forgalom és a háztartási fogyasztás ezzel szorosan összefüggő visszaesése, majd enyhe emelkedés következhet be. Bár továbbra is alacsony a fogyasztás szintje és sok árufőcsoport esetében nincs valódi volumen-növekedés, a fogyasztók abban bíznak, hogy most már nem kell visszafogniuk költéseiket” – mondta el Kozák Ákos, a GfK igazgatója az adatokra reflektálva.

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2014 júniusában hasonló képet mutatnak, mint az elõzõ negyedévben: tízbõl három lakos (30 százalék) számít a munkanélküliség növekedésére, míg 40 százalékuk szerint annak aránya nem fog változni.

Az inflációs várakozások sem változtak számottevõen az elõzõ negyedévben mérthez képest: a lakosság túlnyomó része (64 százalék) továbbra is az árak emelkedésére számít. A válaszadók átlagosan 6 százalékos növekedést valószínûsítenek a következõ 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezõtlenek: a megkérdezettek több mint fele (54 százalék) az inflációnál kisebb mértékû növekedést vár, azaz reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv enyhén javult: az elsõ negyedévi 27 százalékhoz képest júniusban a lakosság 21 százaléka gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idõ hitelfelvételre, mindazonáltal a március 65 százalékkal szemben most 69 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy soha nem venne fel hitelt. Az adatok hátterében az áll, hogy a lakosság 24 százaléka a hitelkamatok növekedésére, míg további egyharmaduk azok változatlanságára számít az elkövetkezõ 12 hónapban.

A megtakarításokról alkotott vélemények lényegesen nem változtak az előző negyedévhez képest, bár csökkent a bizonytalanok aránya: a válaszadók 28 százaléka hezitál annak eldöntésében, hogy egy korábban tervezett vásárlásra felhasználja-e megtakarításait, míg 15 százalékuk szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási berendezést vásárolni.

Nem változott a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya sem: a megkérdezettek 55 százaléka tartja az idõt ingatlanértékesítésre alkalmasnak és a lakosság 43 százaléka gondolja jó befektetésnek a lakásvásárlást. Lakása eladását mindössze 9 százalék tartja megfontolandónak jelen piaci körülmények között.

A lakásvásárlástól a többséget továbbra is a kedvezõtlen hitelfelvételi lehetõségek tartják vissza, de az ilyen jellegû befektetés ellen szólnak 7 százalék szerint a magas árak, 4 százalék szerint a fenntartási költségek is.

Kapcsolódó cikkeink