GfK: romlott a fogyasztói hangulat Németországban
Az előző havinál kissé borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat a német polgárok a GfK piackutató intézet csütörtökön közzétett, októberre vonatkozó fogyasztói hangulatindexe alapján.
A mintegy kétezer ember megkérdezése alapján számított mutató 10,8 pontra süllyedt az előző havi 10,9 pontról. Öt egymást követő hónap után először mértek csökkenést. Elemzők enyhe javulásra, 11,0 pontos értékre számítottak.
A szeptemberre vonatkozó 10,9 pont 2001 októbere óta a legmagasabb érték volt.
Bár a jövedelmi várakozások és a fogyasztási hajlandóság is enyhén visszaesett, a fogyasztók továbbra is arra számítanak, hogy a német gazdaság stabilan növekszik ősszel. A munkaerőpiaci helyzetről rendszeresen kedvező jelentések érkeznek, csökken a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak száma pedig emelkedik. A német gazdaság a második negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2,1 százalékkal bővült éves összevetésben az első negyedévben mért 2,0 százalék után.
A kitűnő hazai helyzet dacára vannak nehézségek, a fogyasztókat aggasztják a nemzetközi kockázatok, köztük az észak-koreai atomprogram, a Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetéséről folyó tárgyalások és más válságok, így a szíriai és az iraki krízis, amelyek veszélyt jelenthetnek a német gazdaságra. Ráadásul továbbra sem világos, hogy az amerikai kormányzat kereskedelempolitikája milyen irányba fordul a jövőben. Ha a protekcionista vonal erősödik, az óhatatlanul kedvezőtlen hatást gyakorol az exportorientált német vállalatokra.
A Gfk három alindexet is használ a fogyasztói hangulat következő havi alakulásának értékeléséhez.
Ezek közül a fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott megítélését számszerűsítő mutató 3,0 ponttal, 33,4 pontra emelkedett, és az egy évvel korábbi értéket pedig 26,6 ponttal haladja meg. A hosszú távú átlag nulla ponton áll.
Az index vásárlási hajlandóságot számszerűsítő összetevőjének aktuális értéke 57,0 pontra csökkent az előző havi 58,1 pontról. Egy évvel ezelőtt 53,0 ponton állt az alindex értéke.
A fogyasztók jövedelmi várakozásait számszerűsítő mutató 52,7 pontra csökkent az előző havi 61,5 pontról, de így is magas szinten áll. Öt hónap óta először csökkent a mutató értéke, amely egy évvel ezelőtt 52,6 ponton állt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Biolanddal együttműködve bővíti bio kínálatát a REWE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minőségvezérelt újrapozicionálás az Aldi Südnél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Telemedicina szolgáltatást tesztel a Kaufland Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
