GfK: az általánosnál lényegesen kisebb a regionális különbség az élelmiszerre fordítható jövedelmek terén
Az élelmiszer-kereskedelmi hálózatok teljesítményét alapvetően határozza meg néhány tényező: az elhelyezkedés, a munkatársak teljesítménye, alapterület, választék, a versenyhelyzet és ezek közös eredője: a vásárlóerő.
A GfK egységes módszertan szerint 42 európai országban vizsgálja a vásárlóerő alakulását. Vásárlóerőn az összes elméletileg elkölthető jövedelmet értjük, amellyel a lakosok rendelkeznek.
Magyarország régiói, megyéi, járásai és települései között jelentős jövedelmi különbségek figyelhetők meg. Ezeknek részben historikus okai vannak, ugyanakkor dinamikusan változnak is: beruházások valósulnak meg – ipar, idegenforgalom –, amikor az autópálya-hálózat elér egy bizonyos területet; megszűnik egy jelentős munkáltató, a munkaerő, illetve a lakosság elvándorol stb. A településszerkezet is nagyban meghatározza a jövedelmi viszonyokat, hiszen néhány kivételtől eltekintve minél nagyobb egy település, annál nagyobb a vásárlóereje, összességében és személyenként is. Ez magával hozza az ellátórendszer fejlődését is, hiszen az expanzió során a kereskedők elsősorban ezeket a területeket keresik. Szinergiák alakulnak ki, retail parkok jelennek meg, bevásárlóközpontok létesülnek. Idővel pedig az urbanizációval ellentétes előjelű mozgás – a „kiköltözés” – is beindul, azaz a nagyobb városok nyüzsgéséből sokan az agglomerációba költöznek. Ezért is érdemes bármely üzleti tevékenység – így kiskereskedelem – tervezésekor-menedzselésekor vonzáskörzetben gondolkodni, és ezeket a – kisebb méretük ellenére – potenciálisan magas vásárlóerővel rendelkező településeket is megvizsgálni.
Az élelmiszer-kereskedelem egyszerre több kategóriával versenyez ugyanazért a „pénztárcáért”, hiszen a lakosság jövedelmét lakhatásra, mobilitásra, egyéb szolgáltatásokra is fordítja, és persze a kereskedelmi költéseken belül is meg kell küzdenie a más fogyasztási cikkekkel – telekommunikáció, barkácsáru, vegyi áru stb. Alábbi elemzésünkben az élelmiszer és élelmiszer jellegű kategóriák közül négyet vettünk górcső alá.
A magyarok az összes elkölthető jövedelem hatodát, közel 330 000 forintot költhetnek személyenként évente élelmiszerre. A legtöbbet – az országos átlagnál 15 százalékkal többet – a Pest megyeiek szánnak erre a kategóriára. Az országos átlagnál ugyanennyivel kevesebbet költhetnek élelmiszerre a szabolcsiak.
Alkoholmentes italokra – meglepetésre? – közel kétszer annyit költenek a vásárlók, mint alkoholtartalmú italokra (30 000 Ft/fő/év vs 16 000 Ft/fő/év), de még ennél is többet dohányárura (32 000 Ft/fő/év).
A regionális különbségek persze itt is jól látszanak, de amíg az összjövedelmet tekintve nyolcszoros a különbség a legelső és a legutolsó település között, addig az élelmiszerre fordítható összegeket véve „csak” háromszoros.
Hasonló az arány az alkoholmentes italok termékcsoportnál: a legszegényebb településen élők évente fejenként 12 000 Ft-ot, a legtehetősebbek 39 000 Ft-ot költhetnek üdítőitalokra.
Az alkoholos italok kategória esetén már lényegesen szélesebbre nyílik az olló, és itt már hatszoros a különbség. Ennél a kategóriánál valószínűleg erőteljesen megjelenik a minőségbeli különbség is, hiszen a magasabb jövedelműek egészen más forrásból szerezhetik be a kategóriát.
Az itt elemzett kategóriák közül a legkisebb különbséget a dohányáru esetén mértük. Azok, akik a legkevesebbet költhetik el, 20 000 Ft-ot adnak ki erre az élvezeti cikkre egy évben, de a legmagasabb költés is csak 45 000 Ft-ra rúg.
Kapcsolódó cikkeink
Erősödik a kiskereskedelem: de hol mennyit keresnek és költenek a magyarok?
A magyar kiskereskedelem fokozatosan erősödik, de az adatok szerint még…
Tovább olvasom >Közel 6 milliárd euró bírság a GDPR óta
2024-ben az uniós adatvédelmi hatóságok összesen 1,2 milliárd euró bírságot…
Tovább olvasom >Mindent elhisznek a fiatalok a mesterséges intelligenciának
A Z generációs fiatalok körében szinte mindenki használja a mesterséges…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >