GfK: kicsit pesszimistábbak lettek a német fogyasztók
Növekedtek a konjunktúrával kapcsolatos aggodalmak, és emiatt kissé tovább romlott a fogyasztói hangulat Németországban, de ez a karácsonyi bevásárlásokon még alig mutatkozik meg.
A GfK gazdaságkutató intézet pénteken közölte, hogy decemberre előretekintő fogyasztói hangulat-indexe 9,3 pontra csökkent a novemberi 9,4 pontról. Az index négy hónapja csökken. A megkérdezettek attól tartanak, hogy a folyamatos bevándorlás miatt emelkedni fog a munkanélküliség, és kevésbé optimisták jövedelmük alakulását illetően is.
A polgárok konjunktúrával kapcsolatos várakozásai sokkal rosszabbak, mint a valóságos kilátások – véli a GfK. A továbbiak többek közt attól is függenek, hogy a fogyasztók hogyan reagálnak a párizsi terrorakciókra. Ezt a tényezőt a legutóbbi felmérésben még nem tudták figyelembe venni.
Az emberek azonban szemmel láthatóan még nem féltik az állásukat, mert öt havi csökkenés után erősödött a hajlandóság a nagyobb beszerzésekre. A megkérdezettek átlagosan 274 eurót költenek karácsonyi ajándékra. Ez 12 euróval kevesebb ugyan, mint tavaly, de az emberek az év során folyamatosan többet költöttek, alkalmasint menekültekre.
A karácsonyi bevásárlások becslések szerint 14,3 milliárd eurót hoznak a kiskereskedelemnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >Digitális betétdíj-kupont vezet be a Lidl Németországban
2025. augusztus 4-től a Lidl valamennyi németországi üzletében digitális betétdíj-kupont…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Új szintre lépett a fogyasztóvédelem: jogi eljárás nélkül segít az AECRA
Egyre több fogyasztót érintő ügyben jár el sikerrel az Európai…
Tovább olvasom >