GfK: a háztartásigép-piac már három éve kétszámjegyű növekedést produkál
A GfK eladáshelyi értékesítési számai azt mutatják, hogy a háztartásigép-piac immár három éve dinamikusan fejlődik. Ebben közrejátszottak – és valószínűleg idén is közrejátszanak majd – a hűtő és
mosógépcsere-programok, valamint az építőipar lábra állása és a fellendülő ingatlanpiac. A legnagyobb piaci nyertesnek a szárítógépek és a beépíthető készülékek bizonyultak. A vásárlók főként a magasabb energiaosztályokat részesítik előnyben.
A háztartásigép-piac az elmúlt három évben folyamatos kétszámjegyű növekedés tudhat maga mögött, ami több tényezőnek is köszönhető a GfK eladáshelyi értékesítési számai, azaz a GfK POS Tracking adatok szerint.
Egyrészt a különböző államilag támogatott csereprogramok generáltak extra keresletet egy-egy kategóriában, másrészt a fellendülő ingatlanpiac, illetve az új építkezések segítették a beépíthető szegmens bővülését. A háztartási nagygépek összforgalma 2014-ről 2015-re 20 százalékkal, míg 2015-ről 2016-ra 12 százalékkal nőtt.
A legnagyobb piacméret-gyarapodás 2016-ban a szárítógépeknél és a beépíthető készülékeknél volt látható az előző évi kereslet méretéhez képest, de a 2016-os hűtőgépcsere-programnak köszönhetően a hűtő és fagyasztó szegmens is kiemelkedően teljesített. Egyedül a mosógépek esetében volt forgalmi visszaesés tapasztalható, amire magyarázattal a 2015-ös mosógépcsere-program szolgál, ugyanis a piac 2016-ban nem tudta újra hozni az egy évvel korábbi eredményeket.
Jelentősen megváltoztak, mondhatni átrendeződtek a vásárlói igények az energiaosztályok területén: a vásárlók egyre nagyobb arányban keresték a magasabb energiahatékonyságú, így hosszú távon pénztárcakímélőbb készülékeket. A 2016-ban értékesített hűtőknek értékalapon már 36 százaléka A++-os volt, pedig ez az energiaosztály 2015-ben még csak 28 százalékot tett ki. A mosógépeknél a legnagyobb részt az A+++-os modellek képviselik 48 százalékkal, ami a 2015. évi 43 százalékhoz képest szintén pozitív irányú fejlődést jelent.
Az idei, 2017. évi első két hónap a vártnál pozitívabb képet mutat annak ellenére, hogy a növekedés már nem kétszámjegyű. Ez elsősorban az online értékesítés virágzásának köszönhető, míg az offline piac stagnál. Az év második felében viszont újra kiugró számok várhatóak ebben az árucsoportban, hiszen már 2017-re vonatkozóan is bejelentették az államilag támogatott hűtő- és mosógépcsere-programok kiírását.
Kapcsolódó cikkeink
Javult a GfK májusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által várt romlás helyett javult a nürnbergi GfK…
Tovább olvasom >Nehéz jó háztartási gépet választani
Egy új háztartási gép vagy elektronikai eszköz valódi költsége nem…
Tovább olvasom >A háztartási gépeink felett is átveszi az uralmat a mesterséges intelligencia?
A valóságban nem is létező online személyek, két kattintással létrehozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
Az étkezés nemcsak testünk megfelelő működésének alapja, hanem kritikus szerepe…
Tovább olvasom >Válaszutak éve: így reagáltak a baromfiipar szereplői a kihívásokra 2024-ben
A 2024-es év fordulópontot jelentett a hazai baromfiipar számára: a…
Tovább olvasom >Ezek lettek most a legolcsóbb termékek a boltokban
Miközben a boltok polcain még mindig találunk olyan termékeket, amelyek…
Tovább olvasom >