GfK: évről évre nő a külföldi webshopokban vásárlók aránya
A GfK Digital Connected Consumer (DCC) felmérés szerint 2016-ban tíz internetezőből már kilenc vásárolt online. A 2014-2016 közötti időszakot figyelembe véve látszik, hogy körükben évről évre nő a külföldi oldalakon vásárlók aránya annak ellenére, hogy az interneten vásárlók többsége – tízből hatan – szinte mindig, illetve inkább a hazai webáruházakat részesíti előnyben.
A GfK Digital Connected Consumer kutatása (DCC) szerint a 15-59 éves hazai internetezők körében tízből kilencen már vásároltak az interneten 2016-ban. Az ő körükben viszont évről évre nő azoknak az aránya, akik külföldi webshopokban vásárolnak, azaz olyan oldalakon, ahol a fizetés nem forintban történik. A külföldi online üzletek iránti igény kizárólagossága nem jellemző, hiszen a válaszadóknak tavaly mindössze 4 százaléka jelezte, hogy ő szinte mindig külföldi oldalakon vásárol. Ugyanakkor nagyot nőtt a vásárlás szempontjából külföldi lapokat preferálók aránya: míg 2014-ben csupán csak 5 százalék, addig 2015-ben már 8 százalék, tavaly pedig 11 százalék nyilatkozott úgy, hogy amennyiben teheti, inkább külföldi oldalon vásárol.
A skála másik végén található „szinte mindig magyar oldalakon vásárolok” állítással egyetértők aránya ugyanakkor jelentősen – a 2014. évben mért 41 százalékról 27 százalékra – zsugorodott. Ők kiegészülve a jelenleg még mindig legnagyobb – bár 2014-hez képest csökkenő hányadot képviselő – csoporttal, akik inkább magyar oldalakon vásárolnak, alkotják a legnagyobb csoportot az online vásárlók között. A magyar oldalak kínálatát szinte mindig, illetve inkább előnyben részesítők 2016-ban az interneten vásárló 15-59 évesek 60 százalékát adták.
Fokozatosan, de egyre nő a hazai és a külföldi weboldalak kínálatának ötvözetéből válogatók aránya: 2014-ben 13 százalékot tettek ki, 2015-ben már a világhálón vásárló magyarok 22 százalékát adták, 2016-ban pedig már négyből egy online vásárló vette figyelembe a hazai és a nemzetközi site-ok választékát egyaránt.
Kapcsolódó cikkeink
Lassú weboldal, rossz dizájn, gyenge biztonság – ezeken bukik az online vásárlás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden második európai fogyasztó vásárol titokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bejgli a kosárban: a magyar karácsonyi szokásaink nyomában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >