GfK: enyhén romlott a fogyasztói hangulat Németországban
Enyhén csökkent a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók gazdasági várakozásai kissé javultak, de vásárlási hajlandóságuk és jövedelmi várakozásaik mérsékelten romlottak.
A GfK csütörtökön ismertetett előrejelzése szerint a fogyasztói hangulatindex 9,8 pontra süllyed márciusban a februári 9,9 pontról. Elemzők is csökkenést, 9,8 pontot valószínűsítettek márciusra.
Egy évvel ezelőtt, tavaly februárban 10,6 ponton állt a hangulatindex értéke.
A német fogyasztók derűlátása mérséklődött. Az új koronavírus okozta járvány terjedése minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy nőtt a bizonytalanság a fogyasztók körében – mutatott rá Rolf Bürkl, a GfK kutatója.
Hangsúlyozta: a Kínában működő vállalatok termelésének leállítása vagy csökkenése hatással lehet a termelésre Németországban, helyenként akár teljes leálláshoz is vezethet. Ennek a munkaidő rövidítése vagy létszámleépítés lehet a következménye, ami nem használ a fogyasztói bizalomnak.
A Gfk megerősítette múlt havi előrejelzését, miszerint a háztartások fogyasztása reálértéken 1 százalékkal emelkedhet az idei évben.
Németországban tavaly a háztartások fogyasztása hajtotta a gazdasági növekedést, miután az export a gyenge kereslet miatt csökkent. A rekordmagas foglalkoztatottság, a bérek infláció feletti emelkedése és az alacsony hitelköltségek egyaránt ösztönözték a fogyasztást.
A felmérésben a fogyasztói hangulat alakulásának értékeléséhez használt három alindex közül a fogyasztók gazdasági kilátásokról alkotott véleményét számszerűsítő mutató 4,9 ponttal, 1,2 pontra emelkedett februárban. Egy éve 1,4 ponton állt az alindex értéke.
A fogyasztók jövedelmi várakozásait számszerűsítő mutató 3,4 ponttal, 41,2 pontra csúszott le, de így is kedvező a szintje, mivel a mutató értéke jóval meghaladja a nulla körüli hosszú távú átlagot.
Az index vásárlási hajlandóságot számszerűsítő összetevőjének értéke enyhén, 1,9 ponttal 53,6 pontra csökkent februárban. Egy évvel ezelőtt 51,9 ponton állt az alindex, így a jelenlegi értéke elégedettségre adhat okot.
A Gfk összegzése szerint a fogyasztók bizalmát eddig nem kezdte ki a gazdasági feltételek romlása, a kereskedelmi konfliktusok és a koronavírus-betegség. Ha azonban ezek a problémák súlyosabbá válnak, gyorsan pesszimistává válhatnak a fogyasztók, ezért a figyelmet ezekre a válságokra kell összpontosítani. Az Európai Központi Bank alacsony kamatai továbbra is erősítik a vásárlási kedvet és alacsony szinten tartják a megtakarítási hajlandóságot, továbbra sem vonzó lehetőség a takarékoskodás a vásárlással szemben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordbevételt hozhat a Valentin-nap a kiskereskedelemben
A Valentin-napi költések világszerte rekordot dönthetnek idén, mind az Egyesült…
Tovább olvasom >A német piacvezető drogéria, a dm technológiába és a vásárlási élménybe invesztál
A német drogériaóriás dm Közép-Európa szerte kezdi lekörözni az élelmiszer-kiskereskedőket.…
Tovább olvasom >Németországban is elindul a HelloFresh ételházhozszállítási szolgáltatása
A HelloFresh bevezette Németországban a Factor nevű készétel-házhozszállítási szolgáltatását, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >