GfK Csoport: kiemelkedően sikeres pénzügyi év volt 2006
Az árbevétel csaknem 19 százalékkal nőtt és meghaladta az egymilliárd eurót.
Az előzetes adatok szerint a 2006. pénzügyi év kiemelkedően
sikeres volt a GfK Csoport számára. Amint az a fő mutatószámok előzetes
közzétételéből kiderül, a cégcsoport 937,3 millió euróról 18,7 százalékkal
növelte árbevételét, mely így az egymilliárdos határvonalat átlépve 1.112
millió eurót ért el. A világ negyedik legnagyobb piackutató intézete nemzetközi
piaci pozícióját tovább erősítette, hiszen a 2006-ban realizált 5,4 százalékos
organikus növekedésével ismét felülmúlta az egész ágazat szakértők által 4-5
százalékra becsült bővülési rátáját. Az üzemi eredmény 20,3 százalékkal nőtt és
mára eléri a 150 millió eurós értéket. Ezzel egyidejűleg 13,5 százalékra nőtt a
vállalatcsoport profitrátája az előző évi 12,6 százalékhoz viszonyítva.
A kelet-közép-európai régió, melyben a GfK Hungária is
működik, a nemzetközi összforgalom mintegy hat százalékát adja, és 2005-höz
képest 22 százalékot meghaladó mértékben növelte árbevételét.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >