GfK: 135 milliárd forint ruhára

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 29. 00:03

Az idei első félévben 135 milliárd forintot költöttek ruházkodásra a magyarok, hat százalékkal kevesebbet az előző évesnél. Egyre kevesebben vásárolnak ruhát, azok is az alacsonyabb árfekvésű termékeket keresik és kivárják az akciókat.

A vásárlási szokások arra utalnak, hogy a recesszió még nem ért véget: a magyar háztartások a csökkenő rendelkezésre álló jövedelmükből kevesebbet költenek utazásra, ruházkodásra, oktatásra és kultúrára is – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope című tanulmánya.
A nagymértékben csökkenő vásárlóerő miatt 2009-ben a vásárlók éves átlagban mintegy 8 százalékkal kevesebbet költöttek ruházkodásra Magyarországon, mint egy évvel korábban. Ekkora visszaesés Európában csak Spanyolországban volt, míg Ausztriában 3, Csehországban pedig valamivel több, mint 4 százalékkal zsugorodott a piac. A nagyobb nyugat-európai országokban ennél is kisebb volt a visszaesés (kivétel a skandináv országok, ahol bővült a piac).
Magyarországon az idei év első felében további, több mint 6 százalékos visszaesés történt, így a piac nagysága 135 milliárdra zsugorodott féléves szinten, ez azt jelenti, hogy január és június vége között naponta átlagosan több mint 700 millió forintot költöttek ruhára a magyar vásárlók. Habár a megvásárolt mennyiség stabilnak mondható, a háztartások az alacsonyabb árfekvésű termékek és az olcsóbb csatornák mellett tették le voksukat. Így nem meglepetés, hogy a ruházati termékek esetén is előtérbe kerültek az akciók. Az év első felében minden megvásárolt tíz ruhadarabból négyet akciósan vettek, míg 2007-ben tízből kettőt.
Összességében elmondható, hogy egyre kevesebben vásárolnak ruhát, akik mégis, azok kevesebbet költenek. Különösen a fiatalok, a gyermek nélküli családok, az alacsonyabb vásárlóerővel rendelkező vidéki háztartások fogták vissza ruházati költéseiket. A vásárlók egy-egy szezonális akció kedvéért hajlandóak vásárlásaikat elhalasztani és egy jó ajánlat kedvéért akár a megszokott üzletük helyett egy másikba betérni – közli az Origo.







Kapcsolódó cikkeink