GfK: 1,2 százalékkal csökkent a műszaki termékek forgalma az első negyedévben
A tartós műszaki cikkek értékesítése 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 121,4 milliárd forint volt – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.
A kutatás szerint a növekedés motorjai a szórakoztató elektronikai, a telekommunikációs eszközök és a háztartási nagygépek voltak, míg a leggyengébben, csaknem 16 százalékos csökkenéssel, az IT-termékek piaca teljesített.
Az első negyedévben a háztartási kisgépek forgalma 14,6 százalékkal nőtt, a háztartási nagygépeké pedig éves összehasonlításban 9,4 százalékkal bővült. A tavaly év eleji hűtőgépcsere-program által generált eladási volumen nem tudott megismétlődni, főleg a fagyasztók iránti kereslet 28,9 százalékos visszaesése volt drasztikus.
A telekommunikációs szektor eladásai értékben 1,6 százalékkal voltak magasabbak az idén az első három hónapban, mint egy évvel korábban, ezen belül a hagyományos mobiltelefonok forgalma jelentősen csökkent, az okostelefonoké ugyan 4,6 százalékkal nőtt, de alulmúlta a várakozásokat.
A szórakoztató elektronikai piac 4 százalékkal bővült 2016 első negyedévében, míg a fotópiacon 3,6 százalékos visszaesés volt tapasztalható.
A GfK tájékoztatása szerint az irodatechnikai eszközök első negyedéves piacára közepes mértékű csökkenés volt jellemző, a negatív változás érintette a hardvereket és a kellékanyagokat, egyedüli kivételként a tintasugaras festékpatronok forgalma stagnált.
Az IT-termékek magyarországi piaca 2016 első negyedévét erőteljes, 15,9 százalékos értékbeli visszaeséssel zárta. A GfK szerint a gyenge teljesítmény mögött elsősorban a táblagépek eladása áll: a piaci telítődési ponton túlhaladva 42,9 százalékkal csökkent érétkesítésük a bázishoz képest. Növekedést csak a monitorok, billentyűzetek és egerek termékcsoportja ért el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Javult a GfK májusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európai Vásárlóerő 2024: Magyarország a 30. helyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntartható nem kell, de bio legyen?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >