Geszti Péter: „Digitális feudalizmusban élünk”

Szerző: Gyarmati Orsolya

– Üzletember vagy, producer, reklámszakember, dalszövegíró, zenész… mi még?

– Az üzletember nem stimmel, most a feleségem ügyvezet, én csak a kreatív tartalmak előállításával foglalkozom. Ez szórakoztat, de hogy bizniszelni? No idea!

„Öltözőszagú társadalomban élünk”

– Nem értesz hozzá, vagy nem érdekel?

– Nem érdekel, és ezért nem is értek hozzá. Persze sok üzleti vállalkozásban vettem részt, de éppen azért osztom meg a profitot, hogy én közben szabad maradjak. Ez egy ötödikes kisdiák attitűdje: Én focizni szeretnék, a többit oldjátok meg! Tök jó üzlet, ha keresünk pénzt, de közben van egy fontos dolog: szeretném jól érezni magam ebben. Ha nem ez van, akkor nem csinálom, akkor sem, ha jól fizet.

– Az, hogy sosem csalódtál az üzlettársaidban, annak köszönhető, hogy jól tudsz választani, vagy inkább szerencséd volt?

– Az elején szerencsém volt, meg én úgy vagyok vele, hogy addig jár a bizalom, amíg el nem játssza valaki. Sőt, még második esélyt is kaphat. De nem értek csalódások ilyen értelemben.

Krizsó Szilvia Pulitzer-emlékdíjas újságíró

– Nyáron elmentem egy Jazz + Az koncertre. Hihetetlen módon hatsz a közönségre! Mekkora árat fizetsz azért, hogy ennyi energiát adsz át másoknak?

– Sok embertől tanultam sok mindent. Andy Vajnától azt, hogy mindig minden az előkészítésen múlik. Ha ezt megteszed, és te uralod a színpadot, mert tudod, mi fog következni, még rögtönözhetsz is. Sokat készülök a koncertekre, hogy azt érezze a közönség, ez az este itt és most neki szól.

– A feleségeddel, Edittel producerként is tevékenykedtek, csináltok reklámkampányokat, ott vagytok marketingstratégiákban… van benned változás a korábbi énedhez képest?

– Ma már sokkal tudatosabb minden, amit csinálok. Azok a jó reklámok, amikben van valami igazság. Mert amikor az igazság jön szembe, az mindig nagyon érdekes és szórakoztató. És minél idősebb vagy, annál hamarabb felismered az igazságot és azt a képességet, hogy azt hogyan mondd el. Én tudom, mit akarok elmondani embereknek, és még mindig van bennem játékkedv. A reklámszakma olyan, mint az uránbányászat: csak beledögleni lehet. Ahhoz, hogy ne égjél ki, nagyon sok segítséget ad a családtól, a gyerektől érkező érzelmi világ… és a zene – onnan mindig jön megújulási energia.

– Tehát a zene egy előkészületi rész ahhoz, hogy például a kreatív kampányokat jól tudd csinálni?

– Nem, a zene önmagában van, és sokkal fontosabb mindennél. Ha egy jó dalba belecsomagolsz valamit egy pillanatból, egy érzést, amire rátalálnak az emberek, az a legnagyobb dolog. Ami igazi értelmet ad az életemnek, az a dalszerzés és a koncertezés.

– Egy csomó dolog, amit írtál, ma is aktuális…

– A vátesz lóvá tesz, hogy magamat idézzem. Azok a dalok ragadnak meg, amikben van igazság, amiket szívesen elfogyasztasz újra és együtt élsz vele. Digitális feudalizmusban élünk. Minden technológia rendelkezésünkre áll, de a gondolkodásmódunk teljesen feudális. Ez egy patriarchális, öltözőszagú társadalom, ahol a klientúrás rendszerben való elhelyezkedésünket szabályozzák, így jutunk hozzá a mannához, amivel azt gondoljuk, hogy az egzisztenciánkat megteremtjük. Ennél van egy fontosabb értelme az életnek: az, hogy mit tudsz elmondani a világról, mit tudsz hozzátenni ahhoz, ami itt volt?

– Fogyasztói társadalomban élünk…, de minél többet fogyasztunk, annál rosszabb a helyzet. Akkor mi lesz a jövője a reklámszakmának?

– Ez egy nagy ellentmondás és dilemma. Minden reklámblokk végére kellene egy 15 másodperces spot, vagy minden újságban egy felhívás, hogy tök jó termékeket mutatunk be, de csak annyit vegyél, amennyire szükséged van! Tíz-tizenöt éven belül enélkül már ciki lesz bármit eladni. A világ rohamos léptekkel halad efelé, csak még korán jöttem ezzel az ötlettel.

És sokkal szívesebben foglalkoznék kizárólag alkotói munkával, amiben nincs benne ez az önellentmondás. Mindannyian tele vagyunk olyan kérdésekkel, amire nem tudunk választ adni. Nem az a kérdés, hogy van-e klímaváltozás, hanem az, hogy hogyan tegyük ezt a helyzetet jobbá, mit tehetünk magánemberként, mit kellene kikényszeríteni a politikából, hogyan kellene széntüzelésű üzemeket leállítani… Tele vagyunk önellentmondásokkal, mindig csak a holnapra gondolunk, a holnaputánra nem. Mert nehéz az élet kényelméről lemondani.

– Igen, ez tényleg nehéz… én is imádok utazni, ott tudok feltöltődni…

– Igen, de a gyereked életét ez már befolyásolja. Húsz év múlva lehet, hogy már nem fogunk tudni utazni. Ha ezt nem vagyunk képesek összehangolni világszinten, végünk lesz. Utazzunk itthon! Le kell mondanunk dolgokról, és ez a legijesztőbb.

„A zene mindennél fontosabb”

– Hogyan tudod úgy formálni saját magad, hogy a lemondás lehetőség legyen?

– Akkor tudsz a változással együtt élni, ha azt részben te magad generálod, és belső szándékból fakad. Ez egy őrületes társadalmi tudatformálás kellene hogy legyen, és erről kellene szólniuk a plakátkampányoknak!

– Csak előjön belőled a marketingszakember, miközben a dalaid is nagyon sokszor elgondolkodtatók.

– A járvány alatt nagyon sok videót végignéztem fiatal énekesekről. Mindenki depressziós, nincs jövőképük. Ez valószínűleg egy általános életérzés. Bennem old school-módon az van, hogy a pozitív energiát szeretem tolni. Az én dalaimból életszeretet, erő árad. Ahhoz van érzékem, hogy összerakjak dolgokat, egy kampányt, egy dalt, egy fesztivált, ami hatással van az emberekre, és ezek műfajai váltogatom. Ez az egy képességem van.

Munkavégzés szempontjából kétféle típusú ember létezik: az egyik a szakember, aki nagyon alapos és nagy tudással rendelkezik, a másik pedig – ez vagyok én – multipotens, tehát van érzéke ahhoz, hogy összerakjon dolgokat, de nem megy mindig nagyon mélyre. Ha ez a kétfajta ember közösen dolgozik, abból születnek nagyon jó eredmények.

– Szerinted milyen lesz a világ 2100-ban?

– Meleg lesz. És ijesztő. Az élelmiszerárak attól is mennek felfelé, hogy egyes területeken már drágábban tudnak csak termelni alapanyagot. Sokan nem tudnak hozzájutni a konténerekben szállított árukhoz, mert Kínából nem indulnak el a hajók. Amikor nemrég keresztbe fordult a konténerszállító hajó a Szuezi-csatornán, kiderült, milyen törékeny a világkereskedelem. Előbb-utóbb eljutunk majd odáig, hogy csak saját környezetünkben lehet majd termelni, mert csak az jut majd el hozzánk.

– Amiről beszélsz, az a REL, azaz a rövid ellátási lánc, aminek fő értéke a helyi termék.

– Ez rendben is van, mert megtanulunk máshogy, máshonnan enni, és ez jobb lesz a magyar termelőknek. Ahogy jöttem idefelé a stúdióba, óriási dugó volt. A jövőben, ha levegőt akarunk venni egy nagyvárosban, csökkenteni kell a forgalmat. Eljött a lemondások kora, ami rengeteg konfliktust fog generálni. Az a rossz hírem, hogy utáljuk a változást. A megszokottat szeretjük, de a megszokott nem alkalmas arra, hogy a jövőben abban éljünk, éppen ezért drasztikus lesz a változás.

– Szóval akkor kezdjük el megszeretni a változásokat?

– Igen! A sikeres embereknek eddig is ez volt a stratégiája, és ezzel együtt kell majd tudni élni. Ha ellenállsz, nem leszel versenyképes. Kényelmetlen, mert foglalkozni kell vele, átértékelni, lemondani. Ez nem fog jólesni, de ha azt akarjuk, hogy a gyerekeinknek maradjon valami, ezt meg kell tennünk. A Föld luxushotel a világegyetemben, van benne minden, de lelakjuk. Rossz belegondolni, mekkora ebben a felelősségünk. Félő, hogy későn fog reagálni az emberiség. //

A fenti cikk a Trade magazin 2021/11. számában is megjelent.