Geológus: súlyos vízválság fenyegeti a földet
Súlyos vízválság fenyegeti a Földet, népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez – hívta fel a figyelmet Juhász Árpád geológus szombaton az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: a vízhiány növekedését többek között az okozza, hogy a népesség leginkább a vízhiányos területeken, Afrikában és Ázsiában bővül.
Ezeken a területeken a demográfiai robbanás mellett a globális felmelegedés hatása is intenzívebben jelentkezik – jegyezte meg.
Mint mondta, a világ vizeinek rendkívül kevés, mindössze 1 százaléka iható, a legnagyobb probléma pedig az, hogy ennek jelentős részét, 30-40 százalékát öntözésre használják. A mezőgazdasági termelés és az ipar hihetetlen mennyiségű vizet használ fel, amely végül nem jut vissza az ivóvíz kinyerésére alkalmas körforgásba – fűzte hozzá Juhász Árpád.
A műsorban elhangzott, hogy egy friss tanulmány szerint több mint 17 országban küzdenek rendkívül nagy vízhiánnyal, de további 30 országban is csaknem kritikus a helyzet a klímaváltozás, a vizek pazarló túlhasználata és a környezetszennyezés miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hubai Imre: egymilliárd köbméterrel több vizet tartanak vissza a tájban, mint valaha
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025 Magyarországon ismét az aszály éve volt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tízből négy magyar háztartásban van mosogatógép – mégis pazaroljuk a vizet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sentix: borúlátóbbakká váltak a befektetők az euróövezetben novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

