GDP – Londoni elemzők javítják magyar növekedési előrejelzésüket

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 14. 11:30

Londoni pénzügyi elemzők a harmadik negyedéves GDP-adatok nyomán javították magyar növekedési előrejelzésüket. Egyben azt is megjegyezték: a harmadik negyedévi növekedési adatok arra vallanak, hogy Közép- és Délkelet-Európa gazdaságai „nem vettek tudomást” az euróövezeti növekedés lassulásáról.

A KSH csütörtökön közzétett gyorsbecslése szerint a magyar hazai össztermék 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Negyedéves összevetésben 0,8 százalékos volt a GDP-növekedés.

William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza a csütörtöki adatismertetés után közölte: a ház az új GDP-számok nyomán az eddigi 0,5 százalékról 1 százalékra javította a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzését.

Jackson kiemelte értékelésében, hogy jóllehet a részletes lebontású GDP-adatok még nem ismertek, a ház feltételezése szerint a magyar – és az ugyancsak „komoly pozitív meglepetést” keltő román – növekedési ütem megugrásában egyaránt a mezőgazdasági termelés fellendülése volt a fő tényező. A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint az élelmiszerár-infláció mindkét országban tapasztalt jelentős lassulása is ezt támasztja alá.

A szakértő megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a mezőgazdasági termelés rendszerint erős kilengésekre hajlamos e két gazdaságban.

Biztatónak nevezte, hogy az euróövezet és különösen az első számú exportpiacnak számító Németország növekedésének lassulása ellenére a közép- és kelet-európai EU-térség gazdaságaiban – Csehország kivételével – gyorsult a növekedés. Az elemző szerint ugyanakkor ez egyben „rejtélyes” is, mivel a havi aktivitási adatok arra vallanak, hogy a régióban az exportorientált ipari szektor a kilábalás hajtóereje.

Az európai felzárkózó gazdaságok mindazonáltal „nem váltak le az euróövezetről”, de az új GDP-adatok arra vallanak, hogy ha a valutaunió nem süllyed ismét válságba, akkor a közép- és a kelet-európai gazdaságok „látványosnak ugyan nem nevezhető, de szilárd” kilábalási pályára állhatnak – fogalmazott a Capital Economics londoni közgazdásza.

A ház a térség gazdaságai közül egyedül Csehországban vár recessziót 2013 egészében, és a csütörtöki cseh GDP-adatok nyomán rontotta is előrejelzését: az eddigi prognózisaiban szereplő 1 százalék helyett most már 1,5 százalékos cseh GDP-mínusszal számol az idén.

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza a csütörtöki GDP-becslés utáni kommentárjában úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány nyilvánvalóan a „valamelyest unortodox” gazdaságpolitikát bőségesen igazoló fejleményként értékeli a vártnál jobb növekedési adatokat. Az elemző szerint ugyanakkor valószínűleg a jó mezőgazdasági termés, valamint a hatósági közműdíj-csökkentések és a jegybanki kamatcsökkentési ciklus nyomán javuló fogyasztói hangulat is szerepet játszott a jó gazdasági teljesítményben.
Timothy Ash szerint azonban a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatos hosszabb távú aggodalmak forrását a beruházások jelentik, tekintettel a nagy üzleti szektorokat sújtó adóterhelésre és a bankszektorban folyó, hitelforrás-szűkítő hatású mérlegalkalmazkodási folyamatra, amelyek hosszabb időtávlatban korlátot szabhatnak a növekedési ütemnek.
A Standard Bank vezető londoni elemzője szerint ugyanakkor van remény arra, hogy a növekedés olyan kedvező gazdasági ciklust indít be, amely lehetővé teszi az adócsökkentéseket, és arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ennek nyomán visszafordítja a „nem üzletbarát” gazdaságpolitikai folyamatokat, ha jövőre ismét választási győzelmet arat.
A csütörtöki GDP-becslés alapján jelentősen – néhány napon belül másodszor – javították a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzésüket a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltatócsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai. A ház elemzői közölték: a vártnál erősebb első háromnegyedévi lendület láttán 0,6 százalékról 1,1 százalékra emelték a magyar gazdaság idei egész évi növekedésére szóló prognózisukat, és az eddig várt 2,0 százalék helyett most már 2,3 százalékos magyar GDP-növekedést valószínűsítenek 2014-ben.
A ház előzőleg a múlt héten javította a magyar gazdaság növekedési ütemére szóló előrejelzéseit, elsősorban a járműszektor termelésének robusztus fellendülésével, az üzleti hangulat javulásával, valamint a párhuzamos költségvetési és monetáris ösztönzéssel indokolva a felülvizsgálatot. A cég londoni elemzői az idei év egészére szóló magyar növekedési becslésüket az addigi 0,5 százalékról 0,6 százalékra módosították, 2014-re szóló GDP-növekedési előrejelzésüket pedig 1,8 százalékról 2 százalékra emelték.
A JP Morgan ezeket a prognózisokat javította még tovább az új GDP-adatok csütörtöki ismertetése után.
A ház londoni elemzői közölték: véleményük szerint a magyar gazdaság növekedésének hajtóerejévé a következő negyedévekben egyre inkább a hazai kereslet válik, tekintettel az egyszerre több csatornán zajló monetáris és költségvetési ösztönzésre. Mindemellett az exportot is valószínűleg gyorsítani fogja az élénkülő külső kereslet és a magyar autóipar bővülő termelési kapacitása – jósolták csütörtöki előrejelzésükben a JP Morgan londoni elemzői.
A ház valószínűsíti ugyanakkor azt is, hogy jövőre az import növekedési üteme már meghaladja majd az exportét a magyar gazdaságban.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink