Gasztronómiai különlegességek a Pannon Filharmonikusok koncertjein

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 15. 10:59

Gasztronómiai különlegességgel fűszerezik budapesti koncertjeiket a Pannon Filharmonikusok: a közönséget Segal Viktor séfnek a hangversenyekhez megálmodott finomságai várják február és május között a Művészetek Palotájában.

muv-pal

A koncerteket felvezető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a pécsi székhelyű zenekar igazgatója elmondta: minden évben igyekeznek valamivel különlegessé tenni fővárosi hangversenyeiket, idén programjukkal és szó szerint is a budapesti zenei élet fűszere szeretnének lenni, ezért Segal Viktor séfet kérték föl arra, hogy az idei évadból hátralévő négy Művészetek Palotája-beli koncertjükre készítsen az elhangzó művekhez illő ételeket.

A receptek könyvként is megjelennek, a különleges kiadvány bemutatóját ősszel tartják a Budapest Music Centerben (BMC) – hangzott el. A négy koncerten a zenekar olyan szólistákat lát vendégül, mint Bogányi Gergely, Miklósa Erika, Szergej Szlovacsevszkij orosz csellista, valamint az évad rezidens szólistája, Kelemen Barnabás – sorolta Bogányi Tibor vezető karmester, aki mellett Vass András állandó karmester és két vendégdirigens, Cristian Mandeal és Christian Schumann is vezényli majd a zenekart a budapesti sorozaton. Szergej Szlovacsevszkij Sosztakovics I. gordonkaversenyét játssza február 6-án, Kelemen Barnabás március 13-án Bruch g-moll hegedűversenyét mutatja be, Bogányi Gergely Dubrovay László III. zongoraversenyével készül április 18-ra, Miklósa Erika pedig a sorozat zárókoncertjén, május 22-én Richard Strauss Hat dalát adja elő – derül ki a programfüzetből.

Segal Viktor séf elmondása szerint nem először működik együtt művészekkel, és nagyon örült ennek az izgalmas felkérésnek is. „A gasztronómia is művészet, csak a ’műalkotás’ sajnos elég rövid ideig tart, mindig újra és újra elő kell állítani” – magyarázta a párhuzamokat. Úgy vélte, a zene és a főzés között is bensőséges kapcsolat áll fenn, egyáltalán nem mindegy például, milyen zenét hallgatunk ételkészítés közben.

Bogányi Tibor elmondta: negyedik évadát kezdte meg a zenekarnál, és a közös munka a következő években is folytatódik, hiszen vezető karmesteri szerződését, amely eredetileg 2015 végéig szólt, meghosszabbították 2017 nyaráig. Legfontosabb elfoglaltsága jelenleg a pécsi zenekar, emellett Finnországban is dolgozik és más nemzetközi elfoglaltságai is vannak – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy operavezényléssel is egyre többet szeretne foglalkozni, mert nagyon vonzza a műfaj.

Horváth Zsolt jelezte, hogy a következő évadban nagyzenekari sorozatuk kiegészítéseképpen kortárszenei sorozatot is indítanak Pécsett és Budapesten, a BMC-ben. A Pannon Filharmonikusok saját fővárosi koncertsorozatukon túl rendszeres vendégei többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a Budapesti Fesztiválzenekar által rendezett zenei maratonoknak és az Armel Operafesztiválnak is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink