Gasztro hétvégék Balatonszárszón
Összefogtak a vendéglátósok Balatonszárszón, és „Gasztro hétvégék” keretében kínálnak egységesen és kedvező áron különböző specialitásokat szombattól három hétvégén át mindig mást, a kezdeményezésből siker estén hagyományt kívánnak teremteni.
Balatonszárszó hat legnagyobb vendéglátósa vállalta, hogy ezen a hétvégén a település által rendezett „Testvérvárosok találkozója néptánc gálához” csatlakozva erdélyi vagy lengyel nemzetiségi ételt szerepeltet a napi ajánlatában – mondta el Kertész Rezső a Balatonszárszó turizmusáért létrehozott közhasznú alapítvány vezetőségi tagja pénteken az MTI-nek.
A következő szombat-vasárnap a halétkeké lesz, majd augusztus 18-20 között magyaros ételeket, lesz ahol somogyi specialitásokat szerepeltetnek étlapokon. A kínálatot mindenhol kiegészítik egy, vagy többfajta dél-balatoni borral.
Ezen a hétvégén a hat szárszói vendéglő étlapjain egyebek közt székely leves, erdélyi fatányéros, lengyel burgonyaleves, zakuszka, erdélyi miccs, tejfölös-csomboros székelykáposzta, cékla-csorba leves, öreghegyi csőszpecsenye, marhapörkölt puliszkával és kolozsvári töltött káposzta is szerepel.
Az összefogás résztvevői az első három gasztro hétvége fogadtatását kiértékelve döntenek majd arról, hogy jövőre hagyomány válik-e a kezdeményezésből, a főszezon valamennyi hétvégéjén tematikus, speciális ételkínálattal csábítva a turistákat Balatonszárszóra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >