Garantiqa: uniós forrásokból fejlesztenének a kisvállalkozások
A következő egy évben a hazai mikrovállalkozások közel negyede, a kisvállalkozásoknak pedig 41 százaléka tervezi, hogy uniós forrásokra pályázik – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából készült, 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló kutatásból.
A Garantiqa MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, miközben hitel felvételéről gondolkodik a következő egy évben a válaszadó mikrocégek 14, illetve a kisvállalkozások 31 százaléka, az uniós forrásokra a mikrovállalkozások 23, a kisvállalatoknak pedig több mint 40 százaléka pályázna.
A kutatás szerint az uniós forrás elnyerésére pályázó mikrocégek 60 százaléka legfeljebb 50 millió forint értékű fejlesztésben gondolkodik, a közösségi pénzekre pályázó kisvállalatok negyede már 50 millió forint feletti beruházással számol. A válaszadó mikrocégek ötöde, a kisvállalkozásoknak pedig több mint negyede 20 millió forint feletti összegre pályázna.
Az uniós támogatásból korábban megvalósult projektek a mikrovállalkozások több mint harmadánál legfeljebb 5 millió forint értéket képviseltek, a válaszadók több mint negyede azonban 50 millió forint felett fejlesztett uniós pénzből. Az uniós forráshoz jutó kisvállalatok fele 10 millió forint feletti, negyedük pedig 50 millió forintot is meghaladó fejlesztést hajtott már végre a közösségi források segítségével.
A közlemény idézi Búza Évát, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatóját, aki rámutatott: szembetűnő, hogy a kisebb cégek körében nagyon kedvező az uniós támogatások megítélése, a mikrovállalatok több mint háromnegyede, és a kisvállalatoknak is több mint kétharmada szerint a források hozzájárultak a cég sikeréhez.
Uniós pályázati forrást a mikrovállalatok 12 százaléka, a kisvállalkozások 39 százaléka nyert már el eddigi működése során. A mikrocégek 27 százaléka legfeljebb egymillió forintot kapott, 37 százalékuk pedig 20 millió forint feletti összeghez jutott. A kisvállalatok 29 százaléka 1 és 10 millió forint, közel harmaduk pedig 20 millió forint feletti elnyert pályázati forrásról számolt be.
Magyarországon minden hetedik kis- és középvállakozói hitelhez kapcsolódik a Garantiqa kezességvállalása, a garanciacég portfóliója 2016 év végre több mint 21 százalékkal bővült, a tervek szerint 2017 végére megközelíti az 550 milliárd forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Háromszor több forrás fordíthatnak beruházásokra a gazdák
Elkötelezettek vagyunk a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének folyamatos növelése és…
Tovább olvasom >A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek
A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt…
Tovább olvasom >Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége egy elemzés szerint
Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége, nagy részük szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >