Garantált bérminimum jöhet a turizmusban
A tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban jövőre: a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig – írja a Magyar Nemzet értesülései alapján az origo.
A Magyar Nemzet szerint más iparágakból is elcsábíthatja a munkavállalókat a kötelező legkisebb kereset növelése. Az önként vállalt alapbéremeléssel vonzóbbá tennék a turizmust a munkaerőpiacon más, hasonlóan magas élőmunka igényű iparágaknál, egyúttal az is várható, hogy tovább tisztul a szürkezónába nyúló foglalkoztatási terület..
A statisztikák szerint több mint 400 ezer ember dolgozik a magyarországi turizmusban.
A közvetlen és közvetett hatásokat összesítve a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat.
Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 ezer forint, amely nettóban mintegy 130 ezer. A vonatkozó kormányrendelet szerint jövőre január 1-jétől az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege csaknem 211 ezer forintra emelkedik a versenyszférában.
A turizmusban kötelezően fizetendő legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 ezer forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén. (origo, magyarnemzet.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >